Szekszárd a XVIII.században és a XIX. század első felében

Szekszárd legkorábbi ábrázolása egy 1830 körüli céhlevélen.
Forrás: Töttös G.: Történelmi séták Szekszárdon

A Rákóczi-szabadságharcot követő időszakban a betelepítések hatására Szekszárd lakossága csaknem tízévente megkétszereződött. Így az 1789-es népszámlálási adatok szerint a város lakossága 5600-5700 körül mozoghatott. Ezzel a megye második legnépesebb mezővárosa volt Földvár mögött. A betelepülők nagy része magyar volt. A németek aránya a XVIII. században sem érte el a 20%-ot, de ezzel is a város legnépesebb nemzetiségévé váltak. A XIX. századtól derekától megfigyelhetjük a németek lassú elmagyarosodását is. A város gazdasági életében a szőlő- és bortermelés bírt meghatározó jelentőséggel, megelőzve az egyéb mezőgazdasági termelést és a kézműipart. Szekszárd életében a kereskedelem nem volt jelentős, még a borkereskedelmet is többnyire nem a szekszárdi gazdák bonyolították le a XVIII-XIX. század első felében.

Egyetlen jelentős ipari üzem sokáig a selyemmanufaktúra ("selyemfabrika") volt, ami a XVIII. század legvégén épült fel Tallher tervei szerint. Ez kezdetben a Szekszárd életét nagymértékben meghatározó Apátsági Uradalom kezében volt, de aztán hamarosan az uradalom tiszttartója, id. Augusz Antal szerzi meg a haszonélvezetét, amit osztrák érdekeltségeknek ad tovább. A XX. század elején - a város első díszpolgára- Bezerédj Pál érdekeltségévé válik az időközben új szárnyakkal bővült épületegyüttes. Itt működött a Magyar Királyi Selyemtenyésztési Főfelügyelőség is. Több száz nő foglalkozott itt a beszolgáltatott gubók válogatásával, a selyemhernyók mesterséges szaporításával, a peték mikroszkopikus módszerekkel történő szelektálásával, raktározásával, fonalkészítéssel és a szövéssel. A nagyméretű épületkomplexumot 1976-ban lebontották.

Szekszárd városközpontja a XVIII-XIX. században a mai Béla tér volt, az uradalmi (később vármegyei) épületekkel, a Szentháromsággal, az 1770-ben Franz Konrad Rodt apát által emelt plébániával, és az 1802-05 közt felépült új templommal. Rodt volt Szekszárd utolsó apátja. Nem tudjuk pontosan, hogy miért költözött ki a plébánia az apátság épületéből. Mindenestre ettől kezdve szétváltak az apátság világi és szakrális épületei, ami elősegítette az apátság felszámolásának folyamatát. A plébánia épülete a tér legrégibb háza. Később egyszer ugyan még leégett, de így is eredeti formájában áll. Az egyszerű barokk épület ablakainak ritmusával válik kissé mozgalmassá, de így is nyugodt méltóságot áraszt. Hatalmas tölgyfa kapuja is még eredeti. Előtte egy márvány pad áll, ez a város legrégibb köztéri ülőpadja. Régen a koldusok helye volt .

A plébánia mellett a tér házai közül Fischhof-ház az egyetlen XVIII. századi épület. Ma Béla tér 7., itt többek közt a híres Vesztergombi-féle borszaküzlet találjuk. (Az épületek elnevezésénél a Töttös Gábor -féle névalakokat használom, a Történelmi séták Szekszárdon című könyve alapján. Ez az épületek ragadványneveit nagyjából az 1920-30-as évek köznyelvi állapotai alapján ismerteti.) Ennek is még eredeti a napsugárdíszes kapuja. Az előtte lévő téren a nemrégiben átadott Szt. László-kutat, Nagy Benedek nagyszerű alkotását láthatjuk.

A Kamarás-ház a Fürdőház utca végén áll. Építésének idején nagyjából itt lehetett a város belterületének határa. Az épület szomszédságában már a régi református temető és a pincék húzódtak. Kovácsoltvas ablakrácsai a legfőbb ékességei. Az épület a XVIII. század végén épülhetett. Az első ismert lakója, Kristofek Sándor 1820 körül városbíró volt. Az épület ma szépen felújított lakóház.

A főtértől nyugatra a dombok irányába terült el a "Fősőváros" és azon túl a Kenderváros. Itt volt a református magyar negyed, itt épült fel a templomuk is a Türelmi rendelet után. Ez a vidék egészen napjainkig falusias jellegű volt. Már a szőlőkön is túl, távol a város lakott részeitől, az erdők szélén állt a Remete-kápolna.A Főtér kezdetben szakrális, polgári és kereskedelmi központ is volt egyben, itt tartották a piacokat is egészen az 1960-as évekig. A Béla tér jelentőségét tovább fokozta, hogy a XVIII. század második feléig ezen a téren haladt át az Eszék-Budai hadiút is, ami a németek utcáján (mai Bezerédj utca) jött fel, majd a mai Flórián utcán keresztül ért a Séd-patak partjára. A téren a hadiúton lezajló postaforgalom is éltette a Fekete Elefánt fogadót, amely jelentős méretű épület volt. Később a Fejős-ház lett belőle, ami átépítve a Babits és Flórián utca sarkán ma is áll. A dombról levezető utca meredek lejtéséből adódó közlekedési problémák miatt a XVIII. század második felében a hadiutat Szt. János és Pál-kápolnától a domb alatt, az uradalom gazdasági épületeinek keleti oldalán - a mai Széchenyi utcában- egyenesen vezették tovább a Sédig, majd még tovább északnak. A városnak új észak-déli irányú tengelyét, a Posta utcának, vagy Budai utcának nevezték. A Budai utca házai már a XVIII. század során elértek a Csendes - árokig. (Ma a Damjanich utca van az árok helyén.) A Budai utca elején is megmaradt egy XVIII. századi ház,a Rákóczi utca 8. (Képünkön) Ezt mostanában építették át úgy, hogy ma már csak a szép íves nagykapuja emlékeztet barokk múltjára. Északi irányba a várost a XVIII. század végén az alsó temető zárta le. Ennek a helyén ma az I.Béla Gimnázium modern épületét találjuk. Ettől délre, a Babits Általános Iskola környékén volt az alsó temető, a város legrégibb temetője.
A Budai utca mentén hamarosan új építkezések is kezdődtek, és vele párhuzamosan, a keleti oldalon is új utcák nyíltak. Az út mellé felépült az Augusz-ház legkorábbi épületszárnya. (Egyes helytörténeti munkák - valószínűleg téves- véleménye szerint ez volt a Scher Vencel-féle Fekete Elefánt vendégfogadó. Szilágyi Mihály levéltári adatokkal is alátámasztott véleménye szerint a Fekete Elefánt-mint már említettük- a Béla-téren állt.) Ettől lejjebb húzták fel a már említett "selyemfabrikát", azaz a selyemfonót, ami átépítve és kibővítve sokáig a város meghatározó épülete volt.
A mai központnak tekinthető Garay téren és a Széchenyi utcában a XVIII. század végén az uradalom épületei álltak. Ezeknek egy megmaradt képviselője a Széchenyi utcai üzlet - és irodaház egyszerű, emeletes épülete. A Garay téren a az egykori Szegzárd ma Garay Szálló helyén az uradalom nagy fogadója állt. A Garay-szobortól kicsit feljebb egy kút adott vizet a szomjúhozóknak. Innen eredt a tér neve is - Zöldkút tér. A mai Szent István tér környékén pedig a hatalmas vásártér terült el. Déli irányba a Bátaszéki utca és vele párhuzamosan két kisebb utca vezetett ki a városból. A város déli határa a XVIII. század végén a mai Kecskés Ferenc utca vonalában húzódott.
A várostól távolabb, a Palánk felé vezető út mellet is fekszik egy régi épület.(képünkön) A XVIII. századi térképek szerint ez volt a Sárvízen átmenő híd mellé épült vámház. A 2002. áprilisára felújított épület közelében ma is látható a Sárvíz egykori mederszakaszának maradványa. A szabályozások révén a XIX. század közepére funkció nélkülivé vált házba először a tébolyda költözött, majd sok minden más lett belőle.
A város életében kisebb fordulópontot jelentett az, hogy 1777-ben az Apátsági Uradalom kisebb kitérő után az Egyetemi Alaphoz került, ennél jelentősebb esemény volt viszont az, hogy két év múlva Tolna megye székhelyévé választották.

A szeszélyes vízhozamú patakon a Nepomuki Szent János szobrával ékes hídon lehetett átkelni a XVIII.században. A híd a mai Szent László utca torkolatánál volt. A barokk híd 1865-ig állt.Ekkor a kiáradt Séd a hidat tönkretette, nagyobb áteresztőképességű új híd épült vasból, melléje két gyalogoshíddal. Így jött létre az egykori híres Hármashíd. A Hármashíd nincs ma már meg, sőt a patakmedret sem látni, hiszen a Szt. László utcában és annak folytatásában hosszan lefedték. A Séd másik híres hídja a Szent László-híd, közel a Babits-házhoz. A mai meglévő hidat ugyan sokszor kellett felújítani, de kicsit emlékeztethet a barokk elődjére. A Séd szurdikja ezen a szakaszon igen látványos mély völgyet képez. Szekszárd harmadik híres Séd hídja a Bálint-híd jóval későbbi eredetű, hiszen azt az 1930-as években készítették csak.

A tűzvészt követően nagy erőkkel megindult az újjáépítés. Az élénken fejlődő várost az 1794-es nagy tűzvész sem tudta megakasztani, pedig ez csaknem az egész várost elemésztette. 1840 körül a lakosság létszáma már közelített a tízezerhez is. A város rendezési tervet dolgozott ki, hogy elkerüljenek egy újabb katasztrófát. A belváros házai is megújultak. Az újjáépítéssel új stílusok honosodtak meg a városban, a copf és a korai klasszicizmus. Ebben stílusban épült fel az új templom, és a belváros legrégibb ma is álló lakóházai, a Babits- és az Örffy-házak.Ez utóbbi épület eredetileg a vármegyei gyűlésekre érkezett küldöttek elszállásolására épült. (Képünkön)
A templom keleti oldalán -a mai Béla szobor helyén- az egykori katolikus iskola épületét a volt uradalmi magtárból alakították ki 1821-ben, a korai klasszicizmus szellemében. Kezdetben ide az elemi iskolával együtt gimnáziumot is terveztek, de a gimnázium ügyét végül elvetették. Ezt az egyszerű, emeletes, kissé előugró középrizalitos épületet 1979-ben bontották le.
Korszakunkban épül meg hosszú hányattatás után a Ferenc-császárról elnevezett kórház a Szent János és Pál kápolna mellé. Az első kórházi terveket még Tallher készítette 1802-ben. A XIX. század elején hozzákapcsolják a Szent János és Pál kápolnát. A ma is álló épület magja 1841-42-ben készült el. 1872-ben ifj. Stann Jakab építi tovább -a korábbi rész nagyon is puritán klasszicizmusának megfelelően- a mai méretűvé.
Az apátság épületeinek átalakításából 1831-re megszületik a Béla téren Szekszárd mindezidáig talán egyetlen országos jelentőségű középülete, a Vármegyeháza. A nemzeti-polgári klasszicizmus ezen mesterműve a város öntudatosodó polgáraira is óriási hatást gyakorolt.
A XIX. század elején egy új kicsiny, de fontos utca is nyílt a selyemgyár és az Augusz-ház kertje mellett. Ez a Kert utca. Ide költözött a polgárság elitje, köztük Stann Jakab és Babits doktor, a megye főorvosa, a költő dédapja. Házaik valószínűleg szintén a polgári klasszicizmus szellemében épülhettek, de ma már sajnos azt sem tudjuk, hogy nézhettek ki.

A Babits-ház eredetileg a költő anyai nagyatyjáé, tehát a Kelemen családé volt. Kelemen József 1850-es években vette meg a házat. A XIX. század első éveiben készülhetett el, bár egyesek 1780 körülire teszik építését. Stílusában már nagyon közel áll a klasszicizmushoz. Ebben a házban született 1883. november 26-án Babits Mihály. Az épület ma múzeum, értékes berendezéssel, Babits relikviákkal.

Pollack vármegyeházi stílusát id.Stann Jakab építési vállalkozó, és az orvos Tormay (Krenmüller) Károly vitte tovább helyi szinten. Az állítólag svájci származású Stann műve lehet az Augusz-ház klasszicista bővítése és a Nedelkovics-féle présház (képünkön), amit lakóháznak is használtak. Stann a megye első építész egyénisége, még akkor is, ha a Pollack hatása erőssen érződik kisebb léptékű alkotásain. Egyetlen ismert temploma a mözsi, még határozottan konzervatív szellemű alkotás, de lehet, hogy a megrendelő igényeihez kellett csak alkalmazkodnia.

Tormay tervezi saját házát a plébánia mellett, és a Városházát (Huber Henrikkel közösen), amit 1846-ban avattak. (Az épületet azóta kétszer átépítették.) Tormay (1804-1871) a kisvárosi léptékekhez képest nagyformátumú egyéniség lehetett, nem is maradt sokáig Szekszárdon, hanem Pest főorvosa lett. A városházának ma csak az udvari homlokzat timpanonos része őriz klasszicista vonásokat, de metszetről ismerjük azt, hogy milyen lehetett a főhomlokzata is. Előreugró középrizalitja vaskos lábakon állt, és hangsúlyos timpanonja emelte ki klasszicista vonásait. A vármegyeházával és az iskola épületével érdekes klasszicista együttest alkothatott. Saját háza is jól sikerült alkotás, és nem csak a mérete, hanem építészeti kvalitása is a többi Bezeredj utcai ház fölé emeli.