Szekszárd katolikus templomai

Az 1794-es tűzvész után - melyben a régi templom is leégett- 1802 és 1805 közt épült fel az új katolikus templom. A szükséges anyagiakat a Helytartótanács, a megye és az uradalom közös megegyezése teremtette elő, de Szluha György plébános személyes közbenjárására Ferenc császár 26 ezer forintot is adott. Szluha állhatatossága kellet ahhoz, hogy a szokásos kisléptékű típustervek helyett egy nagyszabású templom építéséhez adjanak engedélyt. Az építkezéshez a pénz lassan gyűlt össze. Az istentiszteleteket ez idő alatt a Szent János és Pál kápolnában, majd egy ideiglenes deszkatemplomban tartják. Az új templom tervezője az Országos Építészeti Igazgatóság vezetője, Tallher József (1730?-1807) volt. Tallher (más írásmód szerint Thalherr) a kor sokat foglalkoztatott építésze, aki kevés eredetiséggel, de biztos szakmai tudással tervezte meg épületeit, típusterveit. Állása biztos jövedelmet jelentett ugyan, de a rengeteg adminisztratív tevékenység, a sablonos feladatok, és főként a költségkímélő szemléletmód a művészi tevékenység ellen hatottak. 1782-ben sokadmagával jelentkezett e poszt elnyerésére, amit meg is kapott, és haláláig be is töltött. (A lemaradók közt volt a korszak legtehetségesebb építésze Melchior Heffele is.) A templom építésének idején Szekszárdon már állt két épülete, az 1785-ben emelt selyemfonoda, és az 1802-ben felépült kórház. ( Ma már egyik sincs meg.)
Az idős Tallher a szekszárdi templom tervezésénél is - némileg megkésett módon - az egytornyos barokk homlokzat típusát alkalmazta. Ezzel valószínűleg a helyi ízléssel is összecsengett a terve, hiszen mint egy kecskeméti eset is példázza, a hazai közízlés még idegenkedett a barokk sablonoktól való eltéréstől. (Oswald Gáspár a váci székesegyház klasszicista szellemében tervezett Kecskemétnek egy templomot, de e helyett a városi tanács a hagyományos egytornyos barokk homlokzat típusát választotta.) Tallher szigorú vonalvezetése azonban már némi klasszicizáló hajlandóságot is elárul. Ő is átérezhette a barokk iskolázottságú mesterek dilemmáját: A modernnek számító törekvések idegenek a vallásos szellemiségtől, ezért a barokkos formák kiüresítésével próbáltak a kor lassan változó ízlésvilágához alkalmazkodni. A hatalmas méretű templom oldalhomlokzatainak tervezésénél már több eredetiséget is látunk. A középrész lépcsős ugrásokkal szinte kupolaszerűen kiemelkedik és kiszélesedik a templomtestből. Ezzel ügyesen oldja meg azt, hogy a hatalmas méretű hajó ne hasson oldalról nyomasztónak. A templom kivitelezési munkáit Schmidt Vencel, helyi építőmester végezte el. Az mindenképpen figyelemre méltó, hogy egy ilyen nehéz munka elvégzésére már helyi mesterek is akadnak. A hatalmas munkát Schmidt lendületesen vezényelte le. 1802 május 27.-én volt az alapkőtétel, 1803-ban tető volt az épületen, 1804-ben már rézzel fedték a tornyot. A következő év a belső munkálatokkal telt még el.
A belsőben a kiképzés késő barokkos, a copf stílus hatása is csak helyenként szembetűnő. A főoltárnál Tallher kamarai elődjének, Hillebrandtnak és vetélytársának, Hefele Menyhértnek a hatása érződik. A Szent Megváltót ábrázoló főoltárképet Schmidt József, győri festő készítette el. Schmidtnek ez a jól sikerült műve harmonikusan illeszkedik az oltár építményéhez, és az együttes hatásúk megkapó, még akkor is, ha  korábbi ízlést tükröz. Schmidt életéről viszonylag keveset tudunk. Győrből ismerjük egy arcképét, illetve néhány dunántúli templomban tudunk oltárképeiről. Ezek alapján képzett festőnek, rutinos koloristának tűnik, stílusa azonban kevés egyéniséget tükröz. Összességében a "második vonal" festőjeként tarthatjuk számon. A két mellékoltár festményének alkotója ismeretlen, egy merész hipotézissel talán Bucher Xavér Ferencet sejthetjük benne, aki Pincehely és Tamási templomában is dolgozott Ezek Szent Lászlót, a város védőszentjét, illetve Szent József halálát ábrázolják. A képek tematikája, színvilága, az alakok beállítása még a barokkos hagyományoknak megfelelő, de a barokkos mozgalmasság már hiányzik a képekről. A mellékoltárok keretezése már határozottan klasszicizáló jellegű.
A csaknem egyenes záródású, de kissé ívesen lekerekített szentélyhez két teknőboltozatos szakasz kapcsolódik. A szentély mennyezetén Jézus születését ábrázolták, az ezt követő első boltszakaszon a Háromkirályok imádását látjuk, a négy sarokban a négy nagy prófétával. Ez a két falkép színeiben, kompozíciójában még barokkos jellegű, bár néhol későbbi, nem túl kvalitásos beavatkozást is sejtett. A következő boltszakasz Jézus színeváltozását ábrázolja, a sarkokban a négy evangélistával. Ez az együttes színvilágában teljesen elüt az előző két boltszakasztól, klasszicizáló jellegű kép. Ezután egy csehboltozatos, szinte kupolaszerű rész következik. A mennyezeten Jézus mennybemenetelét látjuk, a sarkokon a Trianonban elcsatolt négy székesegyház (Kassa, Pozsony, Gyulafehérvár, Nagyvárad) allegorikus képével. Ennek az együttesnek lehetünk biztosak az alkotójában, az 1928-as renoválás alkalmával, Groh István iparművészeti tanár vezetésével készült helyreállításkor kerültek ezek a helyükre. A következő boltszakaszon az Utolsó ítélet Krisztusát látjuk, a sarkokon angyalokkal, majd végezetül két angyal következik, a kórus felett. Ezek az angyalok nívótlan alkotások szintén 1928-ból, amit a kezükben tartott mondatszalag kronosztikonja is elárul. A falképek alkotóinak a pontos meghatározása komoly nehézségekbe ütközik. A helytörténeti irodalomból csak annyit tudunk meg, hogy a Feltámadás jelenetét Durlach festette 1857-ben. Durlach nevét nem őrizte meg az egyetemes  művészettörténet. Mindenesetre ez a Durlach valószínűleg azonos azzal a Durlach Józseffel, aki egy évvel később a tolnai templom kifestésén is dolgozik. Nem tudjuk, hogy a többi falképen is dolgozott-e. A helyzet megítélését tovább bonyolítja, hogy az 1880-as években Graitz Ede vezetésével helyreállították a templomot. Az ekkor előálló állapotról már fénykép is ismert, ami számos részletében jelentősen különbözik a mai állapotoktól. 1925-ben leég a templom tetőszerkezete és tornya. A tűz és az oltás során sérülnek a falképek is, ezt követi a Groh-féle helyreállítás, ami után a templom már közel áll a mai állapotokhoz. A falképek életébe az utolsó jelentős beavatkozás az 1980-as években lezajlott helyreállítás volt. A falképegyüttesről összességében megállapíthatjuk, hogy dekoratív hatása ellenére heterogén, különböző  kvalitású alkotásokról van szó. Mindenesetre a hatalmas méretű templom a falképekkel megkapó hatású.
A templom berendezési tárgyai közül figyelmet érdemel még a szószék, Buck József pécsi mester munkája a templom építésének idejéből. A templom üvegablakai 1905-ben, Wosinsky kezdeményezésére kerültek a helyükre, Tury Gyula tervei szerint, Walter Gida kivitelezésében.
A templom külsejében a leglényegesebb változást az 1925-ös leégése hozza. Október 24-én három vásott gyerek a reggeli mise alatt felkúszott a padlásra és denevér pörkölés közben a tető lángra kapott, a torony is kigyulladt, és az egyetlen háborúban meghagyott harangja tönkrement. A helyreállítási munkákat Dicenty László helyi építőmester végezte. Ekkor kapja a torony a mai sisakját Jászay Oszkár pesti mérnök tervei alapján, aki pesti ferences templomot vette mintául. A templom helyreállítását segítendő 200 ezer képeslap készül a leégés előtti templomról, ebből 80 ezer el is kellt. Egy ilyen képeslapot mutatat az alábbi kép is, a mai toronysisakkal. A templom külső és belső felújítása egy hosszabb folyamat részeként az elmúlt években 1983 és 1992 közt készült el. (A falképek restaurálását dr. Szabó Zoltán és Nagy Kálmán végezte el.) 1998-ban pedig a templom márványpadozatának a felújítása is elkészült. A templom ma olyan szépségében ragyog, mint kétszáz éves története alatt talán még sohasem.

A város német hívei építették az ismert védőszenteknek villám, vihar és jégverés ellen, 1740 körül. Először csak az északi része készült el, majd a torony, amihez a belsőben egy kis kupolás rész kapcsolódik. A XIX. század elején a kápolnát a kórházhoz kapcsolták, és déli irányba tovább bővítették. Ettől kezdve a kórház kápolnájaként működött. A három építési periódus a belsőben igen érdekes térkapcsolatokat hozott létre. A kápolna falait falképek borítják, legalább három, de helyenként még több rétegben. A legutolsó igénytelen kifestése -ami súlyosan megrongálta a korábbi értékes falképeket is- a két világháború közt történt. Az északi részben a kápolnával egykorú barokk, főként ornamentális motívumokból és erősen kopott grisalle-képekből álló festést tártak fel. Ezt a 2000-ben folyt restaurálás konzerválta. A források szerint Boross Ferenc, szekszárdi festő a kápolnát a XIX. század elején szintén kifestette. Valószínűleg az ő művei vannak a torony előtti kupolán, egyelőre még konzerválásra várva.

A templom 1864 és 1868 közt épült fel a grazi Hans Petschnigg tervei szerint, aki megnyerte a templomra kiírt tervpályázatot. A tervpályázatokat Ybl Miklós és Reiter Ferenc bírálta el. A templom Hrabovszky Péterné Kassay Anna hagyatékából épült. Az alapítvány ügyeit Augusz Antal vezette, ezért is kerülhetett sor ilyen rangos pályáztatásra. Augusznak sikerült Liszt Ferencet egy mise komponálására is megnyernie a templom avatására. A Szekszárdi mise el is készült, az 1868-as avatáson a Budai Dalárda mégis a Koronázási mise részleteit adta elő. A templomban 1870-es szekszárdi tartózkodása alatt többször megfordult maga Liszt is. A templom szobrászati díszítéseit a bécsi Joseph Schönfeld végezte el, így a bejárat feletti Pieta is az ő munkája.

A Remete-kápolna ismertetését lásd a búcsújáró kápolnáknál.