A szekszárdi vállkő

Művészettörténeti szempontból a vállkő a legjelentősebb emléke az egykori szekszárdi apátságnak . Fontosságát az adja, hogy a XI. századból ez az egyetlen olyan épségben megmaradt kőemlékünk, aminek gazdag díszítése ikonológiai elemzést is lehetővé tesz. A faragvány minősége is messze kiemelkedik a vele egykorú hazai emlékanyagból. Még a többi szekszárdi faragvány sem mérhető hozzá. Az anyaga szinte márvány tisztaságú fehér mészkő.
Méretei feltűnő karcsúságot mutatnak: 21, 5 x 94, 5 x 49, 5 cm. Érdemes rámutatni, hogy a hasonló korú visegrádi bazilita kolostor vállkövei is ilyen szélsőséges arányúak. Az is furcsa, hogy a XI. századi emlékek közt feltűnően sok a vállkő.
(Vállkőnek nevezzük, azt a széles követ, amelyik a fal terhét az oszlop tetején lévő fejezet felé továbbítja.) A vállkő a XI. századi motívumok legszebb, és egyik legteljesebb hazai gyűjteményének is tekinthető.
Legfőbb motívuma a palmetta. A palmetta olasz szó, pálmafácskát jelent. A motívum tehát a stilizált pálmafából ered. Eredete a görögökig nyúlik vissza. Ott az örökkévalóság szimbóluma volt. Később ezt a motívumot vették át a bizánci és perzsa művészetben is. Nyugat- Európában sem ritkák bizonyos variációi, ide valószínűleg bizánci hatásra jutott el.
A honfoglaló magyarság is ismerte a motívumot, vándorlásai során a perzsa - szaszanida kultúrkörből vette át. Tarsolylemezeken, övvereteken, egyéb díszítményeken ez a meghatározó díszítmény. Régebben ez alapján felvetették (elsőkén Divald Kornél még a századelőn), hogy a korai kőfaragványainkon a honfoglalás kori ötvösművészetünk motívumainak a továbbéléséről beszélhetünk.
Ma már ez a nézet nem számít széles körben elfogadottnak, és valószínűleg az építészeti formái nálunk is bizánci átvétel eredményei lehetnek. A palmetta a szalagfonatos díszítményekkel együtt a románkori faragványaink XI. századi legkorábbi stílusrétegéhez tartozik.

A palmettákból több alapfajtát is láthatunk. A B oldal felső sorában tíz darab hétujjú, ívesen lefelé hajló palmetta található (egyik középső csak ötujjú) Ezek közé, a fölső sor kettős indasorára akaszkodik egy másik mintájú palmettasor. Ezekre az alsó palmettákra az a jellemző, hogy felső és alsó ujjpárai ellentétes irányban hajlanak. A hossztengelye mentén lévő felső ujjpárokkal egy hármas gyűrűsorral kapaszkodik a felső palmettasor indájába, az alsó csonka ujjak pedig kettős gyűrűvel vannak tövüknél leszorítva. Balról a harmadiknál azonban az alsó ujj a C oldal szalagfonatában folytatódik.

A D oldal palmettái sokkal kevésbé szabályosak. Az oldal alján egy szalag szalad végig. Ezt hét helyen egy kettős gyűrű fűzi egységes szalaggá. A gyűrűknél két ívesen kifelé hajló kettős vájatú levélke alkotja azt a tövet, melyből szív alakú szalagok, és további szeszélyesen kanyargó vékony levélkék nőnek ki. (Kivéve a bal szélsőnél). A középen befűződő szalagokból erednek a díszítő motívumok. Ezek a széleken egyszerű háromujjas palmetták, majd öt és hétujjasok, mindegyik más. Jobbról a harmadik háromujjas palmetta kos fejének van kiképezve. A pusztán dekoratív hatásúnak tűnő B és D oldalak díszítései is hordoznak a középkori ember számára jelentést. A gazdag és harmonikus növényi díszítés a paradicsomra utalt, nemcsak a keresztény ember számára, hanem a perzsa mohamedánoknál is. A D oldal motívumai közé ékelődő szarvas állat mintegy elővetíti a C oldal negatív jelentéstartalmát.

Az A oldalt héttagú körháló díszíti. A körhálók belsejében ötujjú palmetták találhatók. Ezek közül csak a jobb felső lefelé hajló, a többi felálló. A körhálók közein pedig figurális díszítések jelennek meg. Ezek részletes vizsgálatát Török László végezte el elsőként. Török szerint a következő jelképek fedezhetők fel az A oldalon, amelyek szerinte mind a Megváltóra vonatkozó szimbólumok:

• Spirálkerék - Nap szimbólum, Krisztus jelképe a kora keresztény időkben
• Griff-fej - A megváltóra utaló asztrális jelkép
• Kereszt - Megváltóra utaló legegyértelműbb szimbólum
• Ifjúarc - Krisztus földi természetére való utalás
• Kalász - A feltámadás szimbóluma
• Életfa tojásdad formával- Jézus keresztje, mint új életfa
• Hal - Holdsarló alakú nyélen függő objektum. (Ezt Török nem értelmezi.)

Legutóbb Tóth Sándor igen részletesen és körültekintően elemezte a vállkő motívumait. Ő külön csak az emberfőt, a spirálkört és a keresztet emeli ki, a többit homályos értelmű növényi vagy állati formának minősíti.

A C oldalt a szalagfonatos díszítés uralja. A korai román díszítőművészetben ez az egyik legelterjedtebb motívum. Az oldal tetején egy végtelen varkocsfonat (motringfonat) található, alatta egy nagy, átlósan háromszor átfűzött kör található. Rontáselhárító varázsjeleket ismert fel bennük Török. Két figurális motívum található ezen az oldalon, baloldalon egy állatfő ívesen lehajló szarvakkal, jobboldalon egy ökölbe szorított kéz. A hurokfonat és az ökölbe szorított kéz is ősi rontáselhárító jelnek számít, az ökör- vagy bivalykoponyákkal egyetemben. Így az A oldal megváltóra utaló szimbolikájával szemben a C oldal rontáselhárító, démonűző jelegű.
A vállkő eredeti helyét illetően csak feltételezéseink vannak. A vállkövet leírók a szentélyrekesztőnél, vagy a kerengőben keresték a helyét. A szentélyrekesztőnél történő felállítással nem egyeztethető össze a kő formája. Az oldalak jelentéstartalma alapján az jöhet csak szóba, hogy a nyugati oldal felé néz a C oldal, a szentély, felé az A oldal. A kő méreteiből ekkor az következne, hogy egy 90 cm széles gerendázatot kellene tartania, ami egy szentélyrekesztő méretének indokolatlanul nagy lenne.

A nyugat-európai kerengőkben valóban találunk a szekszárdihoz hasonló méretű (de általában sokkal vastagabb) vállköveket. Semmi bizonyíték nincs viszont arra, hogy a templomhoz valóban a nyugati szokásoknak megfelelő kerengő csatlakozott, ahová a vállkövet elhelyezhették volna. Kozák szerint a templom északi oldalánál lévő kapu előtt egy kápolna, feltehetően a település korábbi plébániatemploma állt. Az északi oldalról tehát nem lehetett a kerengő. A déli oldalon sem kapcsolódott semmilyen falazat a templomhoz, nyugati értelemben vett kerengő tehát nem csatlakozott a templomhoz.
A kő helyének megkereséséhez Tóth Sándor megjegyzéseit érdemes figyelembe venni. Ő is megemlíti azt, hogy az A és C oldal ellentétpárt képez. Az A oldal a zárt, a rendezett, emberfővel és kereszttel, a B oldal a nyitott és kusza, az ököllel és az állatfejjel. Szerinte a két oldal megkülönböztetése értelmében az A oldal valami szent hely felé, befelé nézett, a C oldal kifelé.
Ez alapján egykori helyét az apszisban kell keresni. Az valóban nem szokatlan, hogy szalagfonatokat, "varázscsomókat" templomok külső oldalára helyezik bajelhárító jelleggel. Csak hasonló korú hazai példát említve, ilyen van a tarnaszentmáriai kis templom déli oldalán is. Ezek alapján kézenfekvőnek tűnik egy ikerablak, vagy egy hármasablak osztóoszlopának tetejére elhelyezni a vállkövet, természetesen úgy, hogy C oldalával kifelé, A oldalával befelé nézzen. Kozák szerint a templom falvastagsága az alapozásnál 110 cm volt. Így tehát elképzelhető az, hogy a vállkő egy 90 cm vastag fal terhét hordta. A nyugati művészetben az ikerablak az oldalhajók, vagy a szentély falain nagyon ritkán fordulnak elő, de a bizánci művészetben gyakoriak. Ez is alátámasztja azt, hogy a vállkő helyét a szentély keletre néző ablakában keressük.