K. Németh András–Ódor János Gábor

APOR ÉS TŐL

Hol feküdtek Tolna megye középkori ágostonos kanonok-kolostorai?[1]

Engel Pál emlékének

Bevezetés

   A török hódoltság idején a településállományt tekintve legnagyobb pusztítást szenvedett dunántúli vármegye, Tolna elvesztette középkori lakott helységeinek több, mint 94%-át.[2] A hódítók kiűzése után az elpusztult települések helyének egy részére nem emlékezett a középkor óta szinte teljesen kicserélődött újkori lakosság, a régi megyehatárok feledésbe merülése miatt Baranya illetve Somogy megyékhez került Tolna középkori területének több mint 40%-a is.[3] Ezek után nem meglepő, hogy több középkori kolostorunk pontos fekvése máig sem tisztázott. Az alábbiakban két ilyen egyházi intézmény helyének meghatározását végezzük el, kevés új és több, új összefüggésbe helyezett ismert adat alapján. Írásunk az okleveles adatok összegyűjtésekor csupán a kolostorok – nem pedig a nekik helyet adó falvak illetve birtokosaik – vonatkozásában törekedett teljességre; elsődleges célunk a topográfiai kérdések tisztázása volt.

   A 12. században kialakult, ágostoni regulát követő szerzeteskanonok-közösségekből (Ordo Canonicorum Regularium S. Augustini) a középkor során 16 féle rend keletkezett. A Magyar Királyságban meghonosodott 4 rend közül a karinges kanonokok (superpelliciati) rendelkeztek a legtöbb rendházzal, amelyek többsége a Dél-Dunántúlon feküdt: Baranya megyében öt, Somogyban egy, Tolnában pedig két helyen: Aporon és Tőlön volt kolostoruk.[4]

APOR

Kutatástörténet: Aparhant vagy Pálfa?

   A Szűz Mária tiszteletére épült apori ágostonos prépostság helyét – a névazonosság mellett az aparhanti templom középkori eredete miatt is – az Apar és Hant falvak egyesítéséből létrejött mai Aparhant község belterületére helyezte a kérdéshez eddig hozzászólt kutatók túlnyomó többsége, időrendi sorrendben, a teljesség igénye nélkül: Koller,[5] Haas Mihály,[6] a Czinár és Fuxhoffer-féle monaszteriológia,[7] Teleki József,[8] Rupp Jakab,[9] a pécsi egyházmegye plébániáinak történetét feldolgozó Brüsztle,[10] Wosinsky,[11] a Kammerer és Ortvay által közösen írt fejezet a tizedjegyzékeket feldolgozó könyvben,[12] Csánki,[13] Gerecze,[14] Pataki József,[15] Palovics Lajosnak a szerzetesrendek elterjedését ábrázoló térképe,[16] Szakály Ferenc utolsó könyvének helynévmutatója[17] és legújabban Romhányi Beatrix összefoglalása is.[18]

   A lokalizálást végzők kisebb – és ritkábban idézett – részének figyelmét felkeltette a másik, hasonló nevű Apor falu is, amelyet másként Pálfalvának is neveztek,[19] és amely a mai Pálfa község előzményének tekinthető.[20] Már több, mint száz éve ezen Apor nevű falu területére helyezte az oklevelek alapján a prépostság helyét Karácsonyi János,[21] valamint – elsősorban régészeti adatok alapján – két, kissé elfelejtett, de a középkori Tolna megyének ezt a részét jól ismerő helytörténész, a későbbiekben idézett Kiss István, simontornyai orvos és Papp István, tamási plébános-esperes. Újabban Timár György volt az, aki a pálfai lokalizálás mellett foglalt állást.[22]

A történeti adatok tanúsága, 1314-1460

   A lokalizálás megnyugtató eldöntéséhez elsősorban az írott forrásokat hívhatjuk segítségül; az alábbiakban az oklevelekben szereplő névalakok és néhány, időrendbe állított forrás köré csoportosítjuk érveinket.

1. A középkori Tolna megyében is előforduló, hasonló vagy teljesen megegyező névalakú települések azonosításakor és okleveles adataik szétválasztásakor fokozott figyelemmel kell eljárnunk, de gyakran már ez is eredményre vezethet. Úgy tűnik, hogy a Csánki által közölt, különböző módon írt névalakok segítségével is jól elkülöníthetőek a Pálfával azonos Aporra és a mai Aparhant Apar nevű részének azonos nevű elődjére vonatkozó források. Ezt bizonyítja, hogy a prépost(ság)ot említő oklevelekben a következő – a második szótag kiejtésében az elsőként idézett névalaktól eltekintve összecsengő – írásmódok fordulnak elő: Apaar, Apor, Apoor, Apour, Apowr, Apur, Opor, Opoor, Opour, Opur, Opowr, míg a bizonyosan Apar(hant)ra vonatkozó oklevelekben a második magánhangzó a mai formához hasonlóan nem o, hanem egy kivétellel a: Apar, Apor, Kisapar, Kysapar, Naghapar.[23] Igaz ugyan, hogy egyszer-egyszer a mai Aparhant elődjének nevében is előfordul az Apor alak és a monostor nevének majdnem tucatnyi változatában is feltűnik az Apar névváltozat, az írásmódok azonban mégis a két településnév következetesen eltérő voltát igazolják.

2. A kérdéskört korábban tárgyaló Csorba Csaba sem foglalt állást a lokalizálások tekintetében, de felhívta a figyelmet arra, hogy a kolostort alapító Apor nemzetség a Pálfa melletti Aporon és Kusdon is birtokolt.[24] A Tolna megye hatósága által kiadott legrégibb oklevél 1314-ben éppen három kusdi nemest tilt el Walprech fia Pál Kusd és Apor nevű birtokainak s egyben az apori Szűz Mária-kolostornak a használatától.[25] Kusd (Kosd) helyét ma sem tudjuk Csánkinál pontosabban meghatározni, aki a megyehatár környékén, a Sárvíz mentén kereste;[26] lokalizációja mégis elegendő ahhoz, hogy feltételezzük: a kusdi nemesek nem a légvonalban is 40 km-nél messzebbre fekvő Aparon, a mai Aparhant elődjén, hanem az igen közeli, határos Aporon hatalmaskodtak.

3. Szintén a Pálfa melletti elhelyezkedésre utal, hogy 1335-ben az említett Pál és fiai valamint a birtokokra elővásárlási jogot élvező apori prépost eltiltották Pál rokonát, István fia Fülöpöt apori, kusdi és temerkényi birtokainak eladásától, Ozorai Miklóst pedig azok megvételétől.[27] A közeli, légvonalban kb. 15 km-re fekvő Ozorán élő Miklós feltehetően azért is szerette volna megszerezni e földeket, mert névadó birtokához előnyös közelségben feküdtek.

4. Ugyanezt támasztja alá, hogy a kolostornak is helyet adó Apor faluval együtt az Apor-nemzetség birtokügyeiben többször együtt szereplő, fent is említett Temerkény (Themerkyn, Themerken) sem Aparhant, hanem Pálfa vidékén feküdt. Az elpusztult települést Csánki „Pinczehely, Görbő, Miszla, Pálfa sat. vidékére” helyezte,[28] a szintén elnéptelenedett, ma Tolnanémedi határában fekvő Gyánt birtok 1361-es határjárásából azonban kiderül, hogy Gyánt K-i szomszédosa volt,[29] s mint ilyen, a mai Pálfától 10 km sem választotta el.

5. 1413-ban Apori János királyi emberként a szekszárdi konvent kiküldöttével Bikácson járt el egy ügyben.[30] Tudjuk, hogy a királyi emberek személye „a jogügylet színhelyének (megyéjének) tekintélyes lakosai közül” került ki;[31] esetünkben az Aporiak megyei származása felől nem merülhet fel kétség, azonban feltételezhetjük a jogügylet „színhelyéről”, szűkebb környezetéből való származásukat is. Pálfa és a néhány km-re fekvő Bikács ma is egymás határosai, az Aporiak tehát bizonyosan tájékozottak voltak a bikácsi viszonyokban, ahol jól ismerhették őket.

6. A prépostságot utoljára 1460-ban említik: Bereck prépost szomszédosként jelen volt Garai Jób és anyja, Apollina gyánti birtokrészekbe való jogtalan beiktatásánál.[32] Ez az adat is a pálfai lokalizálás felé mutat: Apor határosa északnyugat felé Simontornya volt, nyugat felé tovább Szentpéter, Némedi, majd Gyánt következett. Ha a prépostság Apar(hant)on feküdt volna, a prépost valószínűleg nem szomszédosként (vicinus), hanem csak megyebeliként (comprovincialis) vett volna részt a hamis iktatáson.[33]

   Mint láthattuk, a teljesség igénye nélkül felsorolt mintegy fél tucat középkori forrás egybehangzóan arra utal, hogy a prépostsággal is rendelkező Apor falu a középkori határvonalat követő mai Tolna és Fejér megyei határvidéken feküdt, Pálfa közelében, amely feltehetőleg az újkorban költözött D-re középkori helyétől. Okleveles adataink a mai Aparhant vidékével történő azonosításra lehetőséget sem kínálnak.

   Romhányi Beatrix szerint a kolostort a 15. század második felében hagyhatták el;[34] csupán a források hiányából kiindulva azonban azt is feltételezhetjük, hogy csak a török hódítás idején lett végleg lakatlan. Bizonyos, hogy a hódoltság végére maradványai jobbára elenyésztek, mert sem a középkori templomromokat általában megemlítő egyházlátogatási jegyzőkönyvek, sem egyéb források nem számoltak már be róla az újkorban. Erre mutat az is, hogy földrajzi név sem utal rá és még a – 18. század elejéig, a vidék újratelepítéséig gyakran visszaemlékező – szájhagyomány sem tartotta fenn emlékét.

Régészeti adatok

   Mint láthattuk, az okleveles adatok Pálfa térsége felé mutatnak; feladatunk tehát a kolostor helyének meghatározása még akkor is, ha a korábbi kutatás gyakran hivatkozott a mai aparhanti, 18. századi katolikus plébániatemplom támpilléres, a nyolcszög három oldalával záródó szentélyének középkori voltára,[35] mint az apori prépostság ma is álló maradványára. A fennálló részletek alapján nem dönthető el az épület jellege, plébánia- vagy kolostortemplomi minősége. Romhányi Beatrix és az ELTE régészhallgatóinak 1997-es terepbejárása idején az apari plébániatemplom körül éppen földmunkák folytak, de a helyiek által emlegetett, 19. században még álló romok, valamint a templom környékén talált középkori kerámia ugyanúgy utalhatnak a középkori Apar plébániatemplomának, mint egy esetleges kolostornak a helyére.[36]

   Az említett érvek természetesen nem lennének perdöntőek, ha Pálfa közelében nem tudnánk teljes bizonyossággal régészeti úton meghatározni a kolostor maradványait, amelyre egyébként Kelemen Márta 1966-os pálfai kiszállásán már eredménytelen kísérletet tett, a Sió partját bejárva.[37] Úgy tűnik, hogy a Pálfa környéki elhelyezéshez is rendelkezünk legalább annyi régészeti bizonyítékkal, mint az Aparhant mai templomával történő azonosításhoz.

   A már említett Kiss István, a Pálfával határos Simontornya krónikása 1938-ban így írt: „Apor vagy Abor régi falu a mai Pálfától északra 1-1,5 km-re feküdt. Itt még ezelőtt 60 évvel is téglákat vetett fel az eke a régi monostor helyén”.[38] Papp István néhai tamási esperes az általunk régészetileg is igazolhatónak vélt helyen kereste a középkori Aport: „Amint a Sió Simontornyát elhagyva keletnek folyik, majd délre kanyarodik, itt a kanyarban a mai pálfai határban volt Apor község… A mostani pálfaiak – a régi hagyomány alapján – beszélnek az egykori zárda romjairól. Az eke gyakran vet fel a földből tégladarabokat”.[39] Pálfa monográfusa, Ulrich Károly 1972-ben ezt jegyezte fel: „A monostor Pálfától 1 ½ km-re, a »Kisországúttól« K-re eső Csalános-dűlő (»Csojjányos«) emelkedésén, Kiss István, Nagy József, Szebek József és Sikos József földjén volt”, ahol utóbbi 1916-ban egy 35-40 cm hosszú harangszívet szántott ki, majd visszaszántotta.[40] A harang megtalálásáról a 70-es években végzett dűlőnévgyűjtés szintén említést tett.[41]

   A régészet művelői közül elsőként az 1960-as évek végén a Sárvíz mentén terepbejárásokat végző Csorba Csaba járt a lelőhelyen: „A falutól É-ra az ún. Csalános dűlőben «kolostorrom». A lankás dombon kiszántott kő- és tégladarabok, csontok, a XIII-XV. sz-ra keltezhető cserepek. Falusi templomocska lehetett itt.” A falu- és templomhelyet kérdőjelesen azonosította is Aporral.[42]

   Egy ismerőse hívta fel a Simontornya környékén korábban terepbejárásokat végző Ódor János Gábor figyelmét a mai Pálfától É-ra, a Sió Ny-i oldalán, de nem közvetlenül a vízparton fekvő téglatörmelékes szántóföldre, ahol háromszögelési pont is áll. Az 1:10000 méretarányú térkép által Téglás-dűlőnek nevezett területen, a község É-i házsorától kb. másfél km-re ÉNy-ra, a Simontornyára vezető földesút K-i oldalán, az ÉNy–DK irányú dombvonulat legmagasabb kiemelkedésén megtaláltuk az általunk az apori ágostonos kanonok-rendi prépostsággal azonosított középkori templomhelyet. A dombtetőn létesített háromszögelési pont a rendkívüli módon szétszántott templomépület D-i részére épült. A mélyszántás következtében téglás-köves-habarcsos törmelékes sávként kirajzolódott feltehetően a hajó D-i falának K-i része kb. 6 m, majd É felé fordulása 1-2 m hosszan. Az innen K-re forduló fal már nem mutatkozott, viszont az É-i hajófalnak (?) a K-i szakasza kb. 4 m hosszúságban szintén követhető volt. A templomhelytől D-re további törmelék-csoportosulásokat figyeltünk meg, feltehetően a kolostorépület maradványaként. Embercsontokat főleg a templom körül, annak K-i és D-i oldalán találtunk. Az épület a későközépkori falu É-ÉK-i részén feküdt, kerámiát D felé nagyjából a 100 m-es szintvonal pereméig találtunk, kb. 500 m hosszan. A lelőhelytől K-re feltehetően kiszáradt patakmeder húzódik, az ennek mentén, íves alakban kb. 300 m hosszan igen elszórtan elhelyezkedő, szürke foltokból jellegzetes Árpád-kori kerámiát gyűjtöttünk.[43]

   Mint láthattuk, a sokáig vitatott elhelyezkedésű apori prépostság helyét az okleveles adatok segítségével egyértelműen sikerült a korábbi kutatók kisebb része által gyanított környékre, Pálfa vidékére meghatározni. A kérdéses területen egyetlen olyan középkori templomhelyet ismerünk, amely felszíni maradványai – elsősorban a szántásban is megmutatkozó kolostori épületek nyomai – alapján nem tartható falusi templomnak: a pálfai Téglás-dűlőben lokalizált lelőhelyet az elmondottak alapján tehát az ágostonos kolostorral is rendelkező Apor faluval azonosítjuk.

TŐL

Kutatástörténet

   A tőli ágostonos prépostság fekvése kevésbé keltette fel a kutatók érdeklődését. A kolostor 13. századi okleveles adatait a titeli társaskáptalanra vonatkoztatta Czinár és Fuxhoffer,[44] és nyomában ide helyezte a prépostságot Knauz is;[45] tévedésüket Balics Lajos helyreigazította, de pontos lokalizálást ő sem adott.[46] Kammerer és Ortvay Tőlt Új-Dombóvár határában vélte megtalálni,[47] ezt az azonosítást idézte Csánki,[48] valamint ide jelölte Maksay térképe is.[49] Timár György szerint helye ismeretlen.[50]

   A felsorolt, országosan ismert kutatók tévedései ellenére a helytörténet néhány művelője mindig is tisztában volt a tőli prépostság helyével. A már említett Papp István a helyszínen is járt és beszámolt fekvéséről,[51] Pataki József útikalauzában szintén pontosan megjelölte a prépostság helyét.[52]

Történeti adatok, 1268-1543

   A tőli prépostság történetére vonatkozó források összegyűjtésénél a teljességre törekedtünk; ennek oka, hogy a kevés összefoglalás vagy elavult volta vagy címszó-jellege miatt nem tartalmazhatott minden adatot.[53]

   A prépostság alapítását megerősítő 1268-as pápai oklevélből tudjuk, hogy a monostort Pál és Ágoston testvérek saját fáradozásukból és a hívek adományaiból Szent Imre tiszteletére építették egy Től nevű lakatlan és puszta helyen, amelyet öröklött birtokukból Selee fiai: Kencz, Seletuk és Miklós; János fia Pál; Reunaldus fiai: Lorandus és Reunaldus valamint Kétszeri/Kétszeli (Kecscel) Odun fiai: László, Detricus és Heym hasítottak ki. Az oklevél egyúttal kivette a monostort minden püspöki fennhatóság alól és az esztergomi érsek joghatósága alá helyezte; ugyanakkor a tőli prépostot kötelezte arra, hogy az esztergomi érseki zsinatokon megjelenjék.[54] 1294-ben János prépost és rendtársa (socius), Saul a tőli Szent Imre-egyház tagjai Esztergomban Lodomér érsekkel átíratták az 1268. évi oklevelet és megerősíttették IV. Kelemen pápának a püspöki joghatóság alól történő felmentését.[55] A pápai tizedjegyzékekben a kolostor elöljárója perjelként (prior) és prépostként (prepositus) is szerepel, először meglepően sokat, 60 báni denárt, majd 13 denárt, végül 3 garast adózva.[56] Ezután a prépostság lakói – különösen elöljárója – jobbára különböző birtokügyek résztvevőiként tűntek fel az oklevelekben: 1385-ben a tőli monostor prépostja és szerzetesei jelenlétében iktatták be ellentmondás nélkül Vörös Péter feleségét fivérének, Tőli Pál fia Miklós fia Imrének birtokrészeibe Től és Kétszer/Kétszel (Kethul) birtokon,[57] 1446-ban Dömötör prépost a székesfehérvári keresztesek Tolna megyei birtokairól tanúskodott egy hatalmaskodás kapcsán,[58] egy 1464-ben átírt 1455. évi oklevélből arról értesülünk, hogy Márton prépost Sólyagon tanúként jelen volt Sólyagi János itteni birtokaiba történő beiktatásnál,[59] 1540-41-ben pedig Mihály tőli prépost is részt vett Kétszer birtokon egy végrehajtáson.[60] Az 1542. évi dikális összeírások szerint Től faluban a tőli prépostnak 15 portája volt kiutalva Nagy Imrénél,[61] 1543-ban viszont a falu összesen 7 fizető portája közül már csak 2 volt a kolostoré, (az 5, szegénysége miatt adókedvezményes portából 1, a 8 pusztává vált portából pedig további 2).[62] A prépostságot lakói valószínűleg a török hódítás kezdetén, 1544-ben vagy 1545-ben hagyhatták el.

Régészeti adatok

   A kolostor helyére vonatkozó legelső adatunk 1784-ből való, amikor Magyarország első katonai felmérése idején Nagykónyitól DK-re, Páritól DNy-ra, Gyulajtól ÉK-re, Kocsolától pedig ÉNy-ra, a mai kiterjedését már akkor elérő erdőség Ny-i széléhez közel, egy nagyobb tisztáson romokat (rudera) tüntettek fel.[63] Bregovics Pál tamási plébános feljegyzése szerint 1827-ben a kolostor romjai még látszottak, körülötte sokféle gyümölcsfával, egész szilvással.[64] A következő évi gyulaji egyházlátogatási jegyzőkönyv az erdőben fekvő Tur prédiumon templomromot említ.[65] 1851-ből Fényes Elektől értesülünk arról, hogy „Tur pusztán szentegyház romjai szemlélhetők”.[66] A legrészletesebb beszámoló a nagykónyi elöljáróságtól származik, 1864-ből: „…Konyihoz 1 óra járásnyira… ‘Tur’-ban… hajdanában a Vörös barátok lehettek, ezek clastromjának helye, temetkező helye, sőt nagyszerű kertjük kerítésének helye, még mai napig is észrevehetőleg meglátszik, és találkoznak oly éltes emberek a községben kik álitják, miképp gyermek korukban ezek elött 50, 60 évvel csak, azon helyen több gyümölcsfák léteztek az erdőben, mellynek szelid, jó gyümölcséből ettek is”.[67] Nem sokkal később, 1866-ban Rómer Flóris is felkereste régészeti útjai során a „kocsolyai erdőben” fekvő lelőhelyet: római párkányos és félkör-átmetszetű (tetőfedő?) cserepekből valamint vastag téglából sok malterral épült alapokról számolt be, továbbá megörökítette az egyetlen megmaradt falsarok alaprajzát is.[68] Valószínűleg római épületre következtetett, mert megjegyezte, hogy „a téglák minden jel nélkül” valók.[69] Az 1877-es pécsi egyházmegyei schematismus említi a templomromot;[70] ekkor tehát még mindig lehettek látható maradványai. 1925-ben a gyulaji elöljárók említést tettek az erdőben fekvő „túri prépostságról”.[71] 1927-ben Máté József gyulaji születésű fővárosi rendőr-főtörzsőrmester a Nemzeti Múzeumhoz írt levelében – amelyben egy másik templomromról is tudósít – így számolt be a kolostorral kapcsolatos gyermekkori emlékeiről: „6-8 éves fiúcska lehettem, mikor… az un. Turi erdőbe, mely Eszterházy Herczeg tulajdona, szintén egy hasonló templom maradványára emlékszem”.[72] Papp István, aki feltehetően valamikor 1920 és 1960 között járhatott területen, 30 x 40 m nagyságú területen talált téglatörmeléket, a kolostor dombjának É-i oldalában pedig beomlott pincéket figyelt meg, amelyek közül az egyikbe még be tudott menni.[73]

   A kolostort ma legkönnyebben Nagykónyi–Ságpusztától közelíthetjük meg D felé, de a lelőhely közigazgatásilag Gyulaj határában, a falutól ÉNy-ra kb. 6 km-re fekszik, a gyulaji erdő Túri-erdő nevű részében,[74] a Koppány folyóba D-i irányból torkolló Vörös-víz forrásának közelében, egy kb. 10 méter magas, ÉNy-DK irányú, a helybeliek által Templomdombnak is nevezett magaslaton,[75] melynek É-i lábánál találkozik a patak DK-ről érkező főága és az ebbe DNy-i irányból folyó mellékér. A dombtól Ny-ra, a patakkal párhuzamosan futó földút nyomvonalában kb. 50 m hosszúságban kevés későközépkori cserép gyűjthető, a domb Ny-i oldalán és a dombtető D-i részén sűrűbben található a 14–16. századi kerámia és állatcsont; embercsont csak elvétve akad.[76] A kolostor egykori épületére felmenő fal már nem, csupán a sűrű aljnövényzetben és a ritkásabban álló fák között felfedezhető tégla- és kőomladék utal.[77] A nyomok alapján egy kb. 5 x 15 m nagyságú, K–Ny tájolású templommal számolhatunk, amelyhez É-ról csatlakozott rövidebb oldalával a téglalap alakú kolostorszárny; a teljes kolostornégyszög valószínűleg nem épült ki. A domb ÉNy-i oldalán két nagyobb mélyedés található.[78]

   Feltételezhető, hogy a kolostor mellett talált kerámia az egykori Től falu helyét jelzi, ahol a terület jellege (füves-gazos patakpart) miatt nem lehet megfelelően kutatni. Valószínű, hogy a falu önálló plébániatemplommal nem rendelkezett; ennek funkcióját esetleg a kolostortemplom tölthette be, hiszen az ágostonos kanonokok elvben végezhettek plébániai feladatokat. A kolostor méretei alapján feltehető, hogy igen kevés szerzetes lakta; erre utal az is, hogy a lelőhelyen talált kerámia a környékről ismert falusi anyagtól egyáltalán nem tér el, különlegesebb darabok nem találhatók benne.[79]

Néhány tanulság

   Tanulmányunk amellett, hogy megnyugtatóan tisztázta két, máig vitatott helyű középkori kolostor elhelyezkedését, a szaktudomány számára módszertani tanulságokkal is szolgál: újfent felhívhatja a figyelmet a történettudomány művelői által gyakran mostohán kezelt helytörténeti munkákban található – a hely tényleges, fizikai ismeretéből adódó – topográfiai adatok fontosságára a történeti-földrajzi kutatásokban.

   A két tárgyalt prépostság sajátossága, hogy fekvésükkel néhány helyi érdeklődő pontosan tisztában volt, bár adataik kevesek által forgatott kiadványokban, megfelelő történeti alátámasztás nélkül jelentek meg vagy sokáig kéziratban hevertek. A tudományos munkák szerzői ezalatt a legutóbbi időkig is a 19. századi kutatás által elvégzett lokalizációkat vették át, többnyire kritikátlanul ismételve azokat. Reméljük, írásunk ismét bebizonyította, hogy a középkori települések felkutatását célzó topográfiai munka csak az összes – gyakran nehezen elérhető – adat összegyűjtésével érhet célt.

Irodalom, rövidítések

AO. Anjoukori okmánytár. I-VI. Szerk.: NAGY IMRE. Budapest, Akadémia, 1878-1891.

CSÁNKI, 1897. CSÁNKI DEZSŐ: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. III. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1897.

DL. Magyar Országos Levéltár, Diplomatikai levéltár.

MES. Monumenta ecclesiae Strigoniensis. I-II. Ed.: KNAUZ, FERDINANDUS. Strigonii, kiadó nélkül, 1874-1882.

PAPP, 2000. PAPP ISTVÁN: A Tamási járás évszázadai. Sajtó alá rendezte és a bevezetőt írta: TORMA ISTVÁN. Tamási, Tamási Város Önkormányzata, 2000.

Rég. Ad. Régészeti Adattár.

ROMHÁNYI, 2000. ROMHÁNYI BEATRIX: Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon. Budapest, Pytheas, 2000.

SZAKÁLY, 1998. SZAKÁLY FERENC: Ami Tolna vármegye középkori okleveleiből megmaradt 1314-1525. Szekszárd, Wosinsky Mór Megyei Múzeum, 1998.

TMFN, 1981. Tolna megye földrajzi nevei. Szerk. VÉGH JÓZSEF, ÖRDÖG FERENC, PAPP LÁSZLÓ. Budapest, Akadémiai, 1981.

TMÖL. Tolna Megyei Önkormányzat Levéltára, Szekszárd.

TTmt. Tanulmányok Tolna megye történetéből, Szekszárd.

WMMM. Wosinsky Mór Megyei Múzem, Szekszárd.

Zichy. A zichi és vásonkeői gróf Zichy család idősb ágának okmánytára. I-XII. Szerk.: NAGY IMRE, NAGY IVÁN, VÉGHELY DEZSŐ, KAMMERER ERNŐ, LUKCSICS PÁL. Pest, Budapest, Magyar Történelmi Társulat, 1871-1931.

ZsO. Zsigmondkori oklevéltár. I-II/1-2. Összeállította: MÁLYUSZ ELEMÉR. Budapest, Akadémiai, 1951-1958. III-VII. MÁLYUSZ ELEMÉR kéziratát kiegészítette és szerkesztette: BORSA IVÁN. Budapest, Akadémiai, Magyar Országos Levéltár, 1993-2001.

WMMM. Wosinsky Mór Megyei Múzeum, Szekszárd.