César Vallejo életrajza

1915-ben diplomázott spanyol irodalomból, de jogi tanulmányait 1917-ben megszakította egy bonyolult és kínzó szerelmi ügy miatt, majd Limába utazott. Munkát talált egy jó nevű iskolában. Kávéházakat sőt néha kínai ópiumbarlangokat járt, összeismerkedve a helyi irodalmi élet hírességeivel, vezető balosokkal. 1919-ben megjelent Los heraldos negros (Fekete hírnökök) kötetét lelkesen fogadták, ami új irányt adott jövőjének.

Sikertelen házasodási kísérlete, anyja halála és második tanári munkahelyének elvesztése után 1920-ban hazautazott. A városban még érkezése előtt lövöldözéssel és gyújtogatással járó zavargás tört ki. A költőt - bár csak jogi feljegyzésekben rögzítette az eseményeket - "intellektuális felbujtónak" minősítették és több neves értelmiségi, valamint lapszerkesztő tiltakozó táviratai ellenére 105 napra elzárták. Mikor feltételesen szabadlábra került, megkeseredve újra Limába ment.

1922-ben írta Trilce c. könyvet, amikor letartóztatás elől bujkált. A könyvet, mely a latin-amerikai költészetet ötvözte a nyugati tradiciókkal, nem tudta kiadni. Folytatta a tanítást Limában, de állása 1923-ban megszűnt. Attól félve, hogy újra a börtönbe kerül, elfogadta barátja, Julio Gálvez hívását Párizsba. 1923-ban indult, s többé haza sem tért.

Párizsban mindaddig nélkülöztek, amíg 1925-ben Vallejo megtalálta első stabil munkáját egy újonan alakult hírügynökségnél. Emellett a spanyol kormányzat ösztöndíját is elnyerte, hogy jogi tanulmányait Madridban befejezze. Mivel nem volt kötelező állandóan az egyetemen lennie, Párizsban maradt, ahol két év alatt sikerült egy kis pénzt összegyűjtenie. Az ösztöndíj és cikkeinek honoráriuma lehetővé tette, hogy a Hotel Richelieu-be költözzön és 1926-tól kiállításokat, koncerteket, kávéházakat látogasson. Megismerkedett Antonin Artaud-val, Pablo Picassoval és Jean Cocteauval is. Komor, szókimondó műveket írt ekkor is, majd később ugyancsak a keserű költészet volt rá jellemző.

1927-ben hírek jöttek otthonról, hogy a régi ügyében a bíróság elrendelte újbóli letartóztatását, ami igazolta korábbi megérzését: jobb lesz elhagynia Perut. Kilépett a hírügynökségtől és visszamondta ösztöndíját. Gazdasági helyzete megromlott. 1928-ban látva a világ társadalmi igazságtalanságait ő is marxista tanokban vélte megtalálni a kiutat és egyre inkább kommunista eszméket vallott. Szeptemberben tette első utazását a három közül a Szovjetunióba, úgy tért meg onnan, hogy megalakítja a Perui Szocialista Pártot.

1929 januárjában Vallejo és Georgette Philipart, akivel nem sokkal Párizsba érkezése után találkozott, összeköltözött. Vallejo folytatta marxista tanulmányait és úgy döntött, nem ad ki új verseket, inkább elméleti könyvön dolgozik. 1930-ben mégis megírta első drámáját. Ezt követően is sokat írt (haláláig 600 oldal kiadatlan kézirata gyűlt fel). Egy párizsi pályaudvaron decemberben letartóztatták, majd három napon belül kiutasították az országból. Ekkor visszatért Madridba, ahol 1931-ben megírta egyetlen regényét El tungsteno (A wolfram) címen. Ahogy a spanyol monarchia megdőlt és kikiáltották a köztársaságot, Vallejo csatlakozott a Spanyol Kommunista Párthoz. Mikor megjelent Rusia en 1931 (Oroszország 1931-ben) c. műve, egy időre hírnevet is szerzett. Sikere ellenére mégsem tudott kiadót találni újabb munkáihoz.

1932-ben Georgette Philipart visszatért Párizsba, hogy utána nézzen a rendőrség által lefoglalt lakásuknak. Közben Vallejo állhatatosan próbálkozott kiadókkal kapcsolatba kerülni Madridban. Végül mikor 1933-ban újra tartózkodási engedélyt kapott, Párizsba utazva csak a rajta lévő ruhát vitte magával. Mindennemű politikai tevékenység tiltott volt számára.

1934-ben Vallejo és Philipart összeházasodott, de anyagi helyzetük egyre rosszabbra fordult. Végül Vallejo 1936-ban újra tanári állást szerzett. Júliusban a spanyolországi fasiszta felkelés egy különös, termékeny időszakot váltott ki nála. A köztársaságiak antifasiszta eszméit magáévá téve egyfajta "populáris költészetet" kezdett művelni, ami még haditudósításokat is magába foglalt. 1937 júliusában megint a már polgárháborús Spanyolországba ment, hogy részt vegyen a 2. Nemzetközi Antifasiszta Írókongresszuson. Rövid ideig a frontot is megjárta és saját szemével látta a háború borzalmait. Párizsba visszatérve született tizenöt színből álló tragédiája a La piedra cansada (A fáradt kő). Az ősz során egy önpusztító időszak alatt 22 verset írt a Sermón de la barbarie (A barbárság szentbeszéde) ciklusból, majd újabb 15 verset Espańa, aparte de mí este cálize (Spanyolország, fogadd e kupát tőlem).

1938 márciusára a feszültség és nélkülözés évei, a spanyol események iránti aggodalma és az előző év túlhajtott tempója megtették hatásukat. Ágynak esett, elhúzódó láz kapta el, az orvosi kezelés sem használt. Április 15-én a francoisták elérték a Földközi-tengert, kettévágva a köztársaságiak területét. Körülbelül ugyanekkor kiáltozott Vallejo végső delíriumában, hogy "Megyek Spanyolországba! Menni akarok!", majd rövidesen meghalt. Éppen nagypéntek volt. Montrouge-ban, Párizs "kommunista temetőjében" hantolták el. Az 1960-as években Georgette, aki addig Limában élt, maradványait a Montparnasse-on temettette újra.

Vissza