Bella Ahmadulina - egy költőnő arcai

Röviden Ahmadulináról. Így ír egy címszóban Jevtusenko egy 1955-ben megjelent orosz költészeti antológia szerkesztőjeként:

Moszkvában született.

Elődei - anyai ágon Oroszhonban megtelepedett olaszok, köztük Stopani nevű forradalmár, akiről egy utcácskát el is neveztek Moszkvában. Apai oldalról - tatárok. Amikor 1955-ben Ahmadulina első versei megjelentek az Október folyóiratban, rögtön megértettük, igazi költő jött el közénk. Mikor még ebben az évben beiratkozott az Irodalmi Főiskolára, ott királynő lett, belé volt szerelmes minden ifjú költő, köztük jelen antológia összeállítója is, aki később első férje lett. Tehetségén lelkendeztek az idősebb nemzedék költői és Bella Paszternakkal ugyan egyszer találkozott, de nem volt bátorsága bemutatkozni neki. Miután elsajátította a "jevtusenkós" aszonáns verselést, hirtelen átfordult egy egészen más oldalra - suttogásokhoz, zizzenésekhez, meghatározatansághoz, megfoghatatlansághoz. Ugyanakkor nem osztom Wolfgang Kazak nézeteit, amikor költészetét apolitikusnak nevezi. Az apolitikus mintegy politikai közömbösséget jelent. Ahmadulina költészete, no és viselkedése is inkább antipolitikus. A "Jelabuga", a "Szent Bertalan éj", a "Mese az esőről" verseitől nem tudod elválasztani az - úgy mondanám - intim polgáriságot, amit átjár minden elutasítása, ami politika, ami lealacsonyítja és elpusztítja az embereket. Ahmadulina törékeny, gyengéd keze aláírt mindenféle levelet, ami csak felidézhető a disszidensek és más bajbajutott emberek védelmében. Ahmadulina meglátogatta a száműzött Szaharovot, megtalálta azt a férfias erőt, mellyel áttörte a köré vont rendőri kordont. Ahmadulina elegáns prózát ír, amelyben a téma fölé helyezi a nyelv finomságait, amúgy verseiben is. 1989-ben neki, a meggyőződéses antipolitikus kötőnek ítélték a Szovjetunió Állami Díját. Ahmadulina az Amerikai Művészeti Akadémia dísztagja.

vissza