A
Versverseny
és a
Földgömbszörcs
nem túl nagy tömegeket megmozgató, de vitathatatlan sikerei
után most hang- és mozgókép tartalom keresésére adjuk a fejünket.
Az alapkérdés: hol a hang, mozgókép? Összevonva Holhangmozg, röviden a [hhm]
nevet és ezt a kis ikont kapta:
Az elmúlt években hatalmasat fejlődött a világhálós multimédia,
videómegosztás. Az élen a
YouTube
áll, folyamatosan fejlődik, de korántsem egyetlen képviselője műfajának.
Használjátok a többivel együtt. Ha indokolt, jöhetnek a jó szöveges linkek,
fényképek, s ha van földrajzi kötődés, geolinkek is. De azért ez a játék
főleg az on-line hangos, mozgóképes tartalomban való eligazodásról szóljon.
Jó keresést!
A feladatok alább menükbe, azok tízes sorozatokba rendezve
(katt a kiválasztottra):
1. feladat, 2008. november 29. szombat, 10:42:33, kitűző: CsA
CsA: Tradicionális színpadkép következik.
Fehér ruhában ül egy gitáros a színpad jobb előterében, mellette
középen dobosa, balra 3-5 fő népviseletbe öltözött női vokalista,
mögöttük egy teljes rézfuvós sor, leghátul esetleg fekete
frakkos férfikar. A zene fergeteges, a hangulat hamar tetőfokára hág.
A fehérruhás olykor feláll, bankjegyeket rakosgat a trombitákba,
zsebekbe, övekbe.
Nemkevésbé híres honfitársa több kultuszfilmjének zenéjét is ő szerezte.
Az egyik film emlékezetes jelenetét mutatja az alábbi kép.
Első közös, a nagy sikert és ismertséget hozó filmjük tavaszünnepről
szóló dala ma már külön életet él. Egy hazai tévés tehetségkutató
versenyben is előbukkant, felejthetetlen előadásban.
(1) Ki a fehér ruhás zenész? Életrajzi vagy interjú link is jöhet,
és természetesen koncertfelvételek. Külön jó, ha pénzosztós jelenetet
is találtok. Vigyázat, legfeljebb 5 lap és/vagy klip adható meg,
de azok a legjobbak legyenek!
(2) Ki a filmrendező? Mik a zenésszel közös filmjei? Csak
címek, de megjelölve a trabantevőst.
(3) Mi a dal címe, eredeti/magyar szövege vagy tartalma?
(4) A fenti versenyben ki adta elő? Lássuk-halljuk a videóját is!
Határidő: Mikulásra.
Karcsi először:
Üdvözlöm az új játékot, rögtön volt kapásom, csak hét közben fogom
részletezni. Addig csak annyi, hogy Goran Bregovic, és az idézett
Trabantevő malac a "Bubamara" című szám alatt a Macskajaj című
filmben volt.
elbi:
A feladvány a kultfilmmé vált Macskajajjal kapcsolatos, ennek híres
jelenete volt a Trabant-evés. Kusturica több filmet készített a
zeneszerző Goran Bregovic-tyal. A film telejes egésze megvan a YouTube-on,
ott angol/amerikai címen lehetne keresni a jelenetet (Black cat, white cat).
Mivel a film nálam egyáltalán nem számít kultfilmnek, a többi kérdés
megválaszolása további intenzív kutatómunkát igényelne tőlem, ami a
kései órán és a javítatlan fakultációs dolgozatok mellett nem várható
el tőlem. (max. egyetértésünk, a szerk.)
Gyuri:
A helyesnek vélt válaszok:
(1) Goran Bregovic,
(2) Emir Kusturica - Cigányok ideje, Arizona Dream, Underground,
(3) Ederlezi,
(4) Rúzsa Magdolna.
A mellékelt videorészlet a Macskajaj c. Kusturica-filmből való.
Karcsi másodszor:
(1) A fehér ruhás zenész a színpadon
Goran
Bregovic. Klipek:
- ebben van trabantevő disznó,
- leírt színpadi felállás,
- pénzosztás.
A hazai tehetségkutatóban előbukkant sztár
.
(2) A filmrendező Emir Kusturica. A zenésszel közös filmjei:
A cigányok élete, Underground, Arizonai álmodozók. Tudomásom
szerint a Macskajaj főcímzenéjének (Bubamara) a szövegét írta,
de a zenében nem volt benne.
(3) A Macskajaj
eredeti
szövege, magyar szöveg egy
változata.
(4) A Bubamara dalt a Macskajaból Bencsik Tamara adta elő
, de sokkal emlékezetesebb
nekem a Megasztár2 győztese az Ederlezi című Goran Bregovic
dallal
.
CsA:
Hmm, fog ez a [hhm] menni, úgy tűnik :-)) A fejtők a régiek:
Gyuri pontos, Karcsi gondos, elbi ráérző.
Időközben én is rájöttem, hogy nem a Bubamara felől kellett volna
indítani, és hogy az a film nem közös.
Bregovic
,
honlap,
Kusturica
.
Természetesen Bubamara <<
Ederlezi,
Tamara << Magdi, én csak az utóbbira gondoltam.
Gratulákok ezennel osztva.
2. feladat, 2008. december 8. hétfő, 21:51:27, kitűző: CsA
CsA:
(1) Mi az összekötő logikai szál az alábbiak között?
(2) Szerzők, művek?
(3) Tudod-e folytatni, amit Mása nem tud? - bármely nyelven
Határidő: Luca napja.
Gyuri megfejtése kissé rendezve, dúsítva:
A közös szál az orosz népi ihletésű Ruszlán és Ludmila.
- Az első videón - a Három nővér remek kabarédarabjában - ennek
két puskini sorát idézi folyton a Mását alakító Márkus László.
- Másodikként Puskin mesealakjai láthatók egy
palehi
lakkfestésű skatulyán. Középen, a költő mögött a tölgy, a
törzsére csavart aranylánccal.
- A harmadik videón a Ruszlán és Ludmilla opera nyitányát játsszák.
A szerzők és művek pár linkkel:
- Alekszandr Szergejevics Puskin: Ruszlán és Ludmila -
poéma,
- Anton Pavlovics Csehov: A három nővér - színmű,
elemzés,
hangoskönyv.
- Körmendi János: A három nővér - paródia.
- Fjodor Sztepanovics Kritov: Alexander Puskin álomvilága - miniatúra,
lakkdobozka,
hasonló mesemotívumok.
- Mihail Ivanovics Glinka: Ruszlán és Ludmilla - opera.
Itt a Mása által ismételgetett sorok, az eredeti Puskin féle változat,
Fodor András magyar forítása és egy angol változat a Kritov skatulya
lapjáról:
>2,5x hurrá a megfejtőnek!
3. feladat, 2008. december 9. kedd, 23:52:25, kitűző: CsA
CsA:
(1) Három téma: 2 kép + 2 kép + 2 klip formában. Mi a közös bennük?
(2) Mindhárom lényegét össze kéne foglalni, minél tömörebben,
de nagyon informatívan - pl. ország, alapvető szabályok, nevek, hiedelmek,
ilyesmi.
(3) Pár link. Minél kevesebb, és minél jobb legyen - frappáns videó jellemző
zajokkal, netán kapcsolódó kép(sor), leírás.
(4) Szorgalmi feladat: esetleg valami negyedik rokon.
Határidő: december 16.
Gyuri: 1. oszlop A francia eredetű pétanque játék eszközei:
a golyók - boules illetve a célgolyó - cochonnet;
,
.
2. oszlop Elsőként csapágygolyókra (MGM Debrecen) gondoltam,
majd tenyésztett gyöngyre (ez most nem nyert, linkek elhagyva, a szerk.)
3. oszlop Ilyen idegnyugtató kínai gyógygolyóim nekem is vannak.
gyógygolyók,
video.
Karcsi:
(1) A közös az acélgolyó és a játék, bár az utolsónál inkább a
gyógyításon van a hangsúly.
(2a) Az első oszlop képei a francia pétang (pétanque) játékot
mutatják
.
Mivel az utolsó 4 évben francia tulajdonú cégnél voltam igazgató,
ez a részfeladat nem volt nehéz, mert nem volt olyan tréning,
ahol ez elmaradt volna. Továbbá kétszer nyaraltam Franciaországban,
ahol a parkokban rengetegen játszották ezt.
Kicsit megzavart az alsó képen lévő 8 golyós készlet, mivel
játékosonként max. 3 golyóra van szükség, így 3-as vagy 6-os készletet
szoktak árusítani.
Szabályok. Röviden: az "öcsi" fagolyóhoz a legközelebb kell dobni az acélgolyókat,
megengedett más golyójának kiütése is.
Részletesebben.
(2b) A második oszlopban a japán pacsinko játék képei vannak
.
Ez tulajdonképpen egy elektronikus félkarú rabló, pénzért
vett acélgolyókkal játszák. A nagyon sok és vérmes játékos miatt
rengeteg golyót igényel. A lényeg nagyon
hevenyészve.
(2c) A harmadik oszlop videói a kínai golyópörgetést,
azaz a csikung (Qi Gong) játékot vagy gyógymódot mutatják.
Mivel ugyanez a neve a hagyományos, lassú mozgású
kínai tornának is, ezért a keresésnél volt
egy kis gond.
Minden (ál?)tudomány a
gyógygolyózásról.
(3) Videolinkek: pétangue -
,
; pacsinko -
,
; csikung -
.
(4) Van valami halvány emlékem gyermekkoromból, amikor (aranyat érő)
csapágyakból kinyert csapágygolyókkal játszottunk, a pénzérmés
snúrozáshoz hasonlóan. Egy vonalat húztunk, és az nyert, aki a legközelebb
dobta a golyót a vonalhoz. Itt is ki lehetett ütni más golyóját.
A súlyosabb golyót jobban lehetett írányítani, mint a könnyű alumínium
érméket. A golyók megkülönböztetése nem volt könnyű, ellentétben a jóval
nagyobb és jelölt pétang golyókkal.
De ne feledkezzünk meg a Pál utcai fiúkról sem, bár azok üveggolyókkal
játszottak. Azt hiszem, ott egy lyukba kellett dobni, és akinek sikerült,
az vitte az összes golyót.
CsA:
Golyóálló megfejtések. A személyes megjegyzések külön
tetszettek. S most csak a videolinkekre térek ki, elvégre ez
lenne a játék sava-borsa:
Gyuri gyógygolyós tv filmje igazi csemege életközeli képeivel.
Karcsi második pétang linkjétől a szemek is begolyóznak.
Pacsinkós linkjein pedig teljesen átjön a zsibongó, zajongó, kattogó
világ, a szűk helyen zsúfolódó, játékőrült figurák, a
japán lélek mélységei (Tokióban magam is láttam és hallottam,
csak az utcáról egy üvegfalon át, mivel féltem, hogy bentről kigolyóznának).
De miért is kaptuk vissza hatodikként az egyik feladott videót?
A szorgalmi feladatnál biztos voltam, hogy a rulettnél fog megállni a
golyó, de mégsem. Sebaj. Dícséret mindkét fejtőnek.
4. feladat, 2008. december 11. csütörtök, 21:32:54, kitűző: CsA
CsA: Most programvezérelt, önálló mozgásra képes szerkezeteket
keresünk. Pontosabban ezeket bemutató rövid videókat.
(1) Induljunk el a játékoktól.
No, mi is a legjobb építőjáték? Hát a Lego!
És a legjobb észjáték? A bűvös kocka.
Tudjuk azt is, jó ideje vannak számítógépes programok,
amelyek a képernyőn "helyre tudják tekerni" a kockát.
De most ezt mind egyesítve találjunk igazi Lego gépecskéket,
melyek érzékelik a megkevert kocka lapjait és megfelelő
mechanikai mozássorozattal a valóságban is képesek azt
alaphelyzetbe csavargatni.
(2) Egy új irányzat a robotikában sok - autonóm vezérléssel
rendelkező és egyszerű mozdulatokat végző -
elem együttes működésének kutatása. Az elemek megtalálják egymást,
összekapaszkodnak, magasabb rendű szerkezeteket alkotnak.
Ezek az összetettebb robotok átalakulhatnak, egészen komplex
műveletekre képesek (lépegető, kúszó, guruló stb. mozgás),
vagy fellökve ugyan szétesnek, de újraélednek.
(3) A legfejlettebbek persze a már majdnem kész katonai alkalmazások.
Keressük meg azt a nehéz terepen terheket hordani képes négylábú
műállatot, mely rövidesen a gyalogos katona segítője lehet.
Nézzük meg, hogyan mozog sík, meredek, köves, sáros, havas úton és
mit tesz, ha jégre viszik vagy kibillentik egyensúlyából.
Megfejtésül 3-3 videolinket kérnék, melyek kiegészíthetők
minimális szöveges ismertetésel és legfeljebb 2-2 egyéb linkkel.
Tán nem kell mondani, hogy csak a legérdekesebb, legfrissebb,
vagy egyéb miatt legjobb linkeket küldjétek.
Határidő: a fa alá.
Gyuri:
(1) Rubik-kocka forgatás (mindenféle robotok, köztük Lego alapúak is):
, .
(2) Majdnem ember-robot-ember:
,
,
humanoid cikk.
(3) Katonai alkalmazás:
BigDog,
általában.
Paripa:
A (3) videóját véletlenül ismerem:
.
Karcsi:
(1) A LEGO Technic sorozat
tagjaival valóban csaknem mindent meg lehet csinálni:
,
. De miből lesz a cserebogár? (nem LEGO!)
.
(2) Az M-TRAN II moduláris robot számtalan formát ölthet.
Agent Portál
cikk,
,
.
Már létezik az M-TRAN III is:
.
Szorgalmi feladatként a vizikígyót szimuláló moduláris robot:
.
(3) A BigDog az amerikai hadsereg megbízására készül, hogy
segítse a katonákat bármilyen terepen terheket cipelni.
Már jelenleg is sok mindenre képes. Csúszós talajon,
még a jégen is megállja a helyét. Nehéz, sőt havas terepen
is képes terhet vinni, akár felfelé, akár lefelé.
Erőszakos behatások után tényleg visszanyeri egyensúlyát.
IT Café
cikk,
,
,
.
CsA: Kiváló! Karcsi-arany, Gyuri-ezüst, Paripa-bronz.
Gyuri humanoidja is érdekes, de nem moduláris, küllemében
körülményekhez igazodó:
,
.
Közülük nem hagyandó ki a SuperBot
,
sem.
Végül egy BigDog paródia:
.
Legvégül
most találtam, avagy utólagos kiegészítés.
5. feladat, 2008. december 22. hétfő, 20:08:25, kitűző: CsA
CsA:
(1) Ki ne látott volna olyan videót vagy animációt, ahol sötét háttér
előtt egy jókora, szabálytalan, ragyás "krumpli" méltóságteljesen
kóvályog, forog. Nos, ilyeneket keresünk.
(2) Egyebek mellett 2001-ben, úgy Valentin táján találkozott valaki
(vagy inkább valami?) az egyik ilyen híres "krumplival".
Kik voltak e találkozás szereplői? Szeretnénk mozgóképen látni, hogy
is történt a dolog.
(3) Kiket és hogyan fog megkeresni a fenti dátum után jó három
évvel útnak indult vándor? Hogy hívják? És az útitársát?
Milyen állomásokon át vezet útjuk? Mi a végcél, és mikor fognak
odaérni? Valami kis mozi persze ide is elkelne... Meg pár szó a
magyar vonatkozásról.
Beküldendő: még az idén.
Gyuri:
(1) Armageddon (1998), avagy Bruce Willis megmenti a Földet a
fenyegető aszteroidától:
(2) A
NEAR Shoemaker
űrszonda randevúzott a 433 Eros földsúroló kisbolygóval,
,
,
.
(3) A KFKI különböző intézetei kapcsolódtak be az ESA Rosetta-Philae
szonda - a 67 P Csurjunov-Geraszimenko üstökösön 2015-ben véget érő -
űrprogramjába.
Fontosabb
események.
,
.
CsA: Hibátlan, teljes, lényegre törő, az Eros himlőhelyei
minden igényt kielégítenek.
No tegyen egy újabb jólvanfijamot a vitrinbe, a többi mellé!
6. feladat, 2008. december 28. vasárnap, 14:09:37, kitűző: CsA
CsA: Az animált szerkezethez kapcsolódó bármilyen név,
leírás, magyarázat, műalkotás, de főleg videó(k) felkutatása.
Tíznél ne legyen több.
Határidő: Vízkereszt (vagy amit akartok).
Gyuri: Az örökmozgótól indulva, Leonardo da Vincin keresztül jutottam
el az ars geometricáig, innen már csak egy lépés volt a kinetic sculpture...
(1) A mechanizmust Theo Jansen holland művész és kinetikus
szobrász alkotta. Életrajza:
(2) Elméleti alapvetés (már annak, aki ért hozzá, a megfejtő megj.):
.
(3) Egyik alkalmazás: 16-lábú legojáték:
.
(4) Más művész, David C. Roy hasonló
alkotásai.
Karcsi:
Az animált szerkezethez kapcsolódó név Theo Jansen
, aki dán művész, kinetikus szobrász.
Az animáción a Jansen féle mechanizmus látható,
amely a bonyolult konstrukciók alapja.
Ezeket néha emberi energiával kell vontatni,
néha szél mozgatja szárnyakkal, néha elektronikus hajtásúak:
,
.
Magyar
ismertető
illusztrációkkal.
Theo Jansen magáról és műveiről:
,
a
teremtés művészetéről.
Képek műveiről, azok kiállításáról:
.
Pár érdekesebb video (egyesek a fentiek
valamelyikében már szerepelhettek; annyi van, hogy
szinte végignézni sem lehet):
gépek,
film,
,
,
.
CsA: Szééép! Sikerült tehát megoldani külön segítség nélkül!
Valóban a holland (no jó, dános hangzású a neve ;-) művész a kulcs.
Én mellette a fenti TED (Technology, Entertainment, Design) lap fő
szponzorának, a BMW-nek a múzeumában létesített kinetikus
kiállítást ajánlanám még erősen:
.
Műhelytitok: a fenti mozgó ábra úgy keletkezett, hogy
ezt
flv-ként letöltöttem
ezzel,
majd lejátszottam
ezzel,
kikapdosva és invertálva 14 állóképet, amiket
ezzel az online
eszközzel fűztem össze animált gifnek (készült
apng is
ezzel,
de csak a legújabb böngészők tudják megjeleníteni).
7. feladat, 2009. január 1. csütörtök, 07:24:17, kitűző: CsA
CsA:
A kép színeivel egyszerre három rokon témát is magába foglal.
A szürke szöveg maga is megfejthető, de segíthet a hozzá csatolt
midi is:
(1) Mi a közös bennük? (2) Mik az egyes konkrét megnyilvánulások?
(3) Mindegyikhez rövid jellemző videókat kérek.
Határidő: január 9.
Gyuri (először): Összekötő kapocs: a víz.
Szürke -
Herbie
Hancock: Dolphin dance, a szerző előadásában:
.
A
"Delfinbeszéd" és "rögzítése" a
Blue Note Recordsnál,
.
Piros - flamingó(k) tánca, itt egy szólótáncos:
.
Kék - hullámok lovaglása:
CsA:
A flamingónak lefelé hajló horgas csőre van, az ábra madarai viszont
egyenes csőrűek! A kék vonal pedig egy nyíllal kezdődik és ér véget,
tehát ez nem hullám, hanem valami trajektória féle.
Gyuri (másodszor): Útmutatásod segítségével: swing (lebegés)
lesz a gyűjtőfogalom (zene, tánc, fizika).
Darvak tánca/darutánc:
és lengő
Atwood-gép.
CsA: Javult, de még mindig nem az igazi.
A legnehezebbet, a delfinek táncát azonnal rávágtad:
,
.
A
darutánchoz
további szép klipek:
,
rutube.
A kék vonal viszont a
méhek
tánca,
,
,
,
.
A közös tehát az állatok tánca.
Így is dícséret, a nem teljesen főirányba vágó
delfinbeszéd és Atwood inga is nagyon tetszett!
8. feladat, 2009. január 10. szombat, 10:22:31, kitűző: Gyuri
Gyuri: Cohen zenéje mentén menjünk tovább:
(1) Kinek a képeit látjuk? Mit tudunk róla? - röviden.
(2) Ki játssza a művésznőt az életéről szóló filmben? - egy klip.
(3) Szerepel ebben a filmben egy híres costa-ricai születésű mexikói
énekesnő-legenda is. Ki ő? - egy bármilyen klip tőle.
Határidő: január 16.
CsA:
A feladat betalált. Frida Kahlo évek óta a kedvencem, de nem
csak ő, hanem a Salma Hayek féle film és annak Oscar díjas zenéje,
így most szinte fejből válaszolok. A filmet újra és újra megnézem,
a hanglemezt gyakran hallgatom magányos séták vagy autózás alkalmával.
Több Kahlo album is van itthon és nem maradok le dokumentumfilmekről sem.
(1) Lássuk csak azt, amit én írtam valamikor
(a magyar nyelvű neten alighanem az elsők közt, ha nem legelsőként):
kahlo1,
kahlo2,
vv55.
(2) Salma Hayek
,
.
(3) Chavela Vargas
,
,
,
.
A soundtrack
számaiba bele lehet
hallgatni:
itt.
Szöveg (nem mind):
itt.
Karcsi:
(1) Frida Kahlo
(Magdalena Carmen Frida Kahlo y Calderón,
Coyoacán, Mexikóváros, 1907. július 6.- 1954. július 13.)
képeit láthatjuk.
Egyéni látású mexikói festőművész, közéleti szereplő,
a 20. századi Mexikó emblematikus alakja...
Egy másik videó festészetéről:
.
(2) A művésznőt az életéről szóló filmben (2002) Salma Hayek
játssza. A film címe
Frida.
A filmelőzetes:
.
Magyar
ismertetés.
(3) Az énekesnő legenda a filmben Chavela Vargas
.
A filmben szereplő klip:
.
Mégegy dal az énekesnőtől:
.
9. feladat, 2009. január 10. szombat, 11:01:37, kitűző: Karcsi
Karcsi:
Egy zsúfolt távol-keleti nagyvárosban sok problémát okoztak az akár évente
ismétlődő, többször emberéleteket is követelő áradások.
Elhatározták, tesznek ellene valamit.
2003 végén indítottak egy építkezést és a mű már 2007-ben elkészült
(az időtartamból látható, hogy nem sokat töprengtek, hanem tették, amit kellett).
Egy hazánkfia javaslatára az építmény a világon egyedülállóan
több üzemmódban is működhet. Kérdések:
(1) Helyszín, projekt neve (a hivatalos név kezdőbetűi
egy értelmes angol szót adnak), fő paraméterei?
(2) Hogyan működik, hányféle üzemmódja van? - videolinkek, animációk, képek.
(3) Ki az a hazánkfia, aki ebben dolgozott, és hol dolgozik jelenleg?
- videolink: interjú az építés során, kép.
(4) Szorgalmi feladat: miért olyan tekervényes a nyomvonal?
A két fő probléma a képeken:
Határidő: január 20.
CsA:
Mivel valami rémlett fejből is, meggugliztam:
klados kuala
Bejött. Minden kérdésre válasz pl.
itt.
Vagy itt:
.
Hogy video is legyen:
.
Ebből Kladossal, amimációval:
.
Jó kis feladat! Még valami:
.
No még ez is:
térkép.
Karcsi:
Gratulálok, gyors és kiváló megoldás, de azért kérném, hogy a feladott kérdésekre válaszolj, márcsak az ismeretterjesztés miatt is.
CsA: Legyen.
(1) Kuala Lumpur, Malajzia, Stormwater Management and Road Tunnel (SMART).
Vízlevezető adatok: hossz 9,7 km; átmérő 13,2 m;
autópálya alagút adatok: hossz 4 km; kialakítás kétszintes;
kettős bevezetés 1,5 km hosszban a Jalan Sultan Ismailtól és a Jalan Imbitől;
kivezetés 1,4 km a Jalan Tun Razaknál.
(2) Az autók két egymás alatti/feletti útpályán közlekednek, legalul
csatorna van.
Térkép
és metszet, animáció alul. Fotók:
.
.
3 üzemmód:
a) normál körülmények - autók közlekednek;
b) kisebb viharok, víztömeg - vízlevezetés az alsó csatorna
szelvényben, autók továbbra is közlekednek;
c) nagy vihar - kiürítik az autókat, megnyitják a vízikaput, a teljes
keresztmetszetben vízlevezetés; újranyitás a forgalom számára a
vízleeresztést követő 48 órán belül.
(3) Klados Gusztáv alagútépítő mérnök és projekt menedzser,
MTI,
MTV videotár,
index.
Novembertől a budapesti 4-es metró projektigazgatója:
Népszava,
MaNcs,
metro,
hvg.
(4) A maláj ingatlantörvény szerint a telektulajdonosok nem csupán a
felszíni földterülettel rendelkeznek, hanem azzal is, ami alatta van.
Mivel az alagút eredeti útvonala több száz magánterület alatt haladt
át, a városnak minden egyes tulajdonostól meg kellett volna vásárolnia
a fúrás jogát, beleértve KL egyik legelőkelőbb golfklubját is. Ez több
millió dollárral megnövelte volna a beruházás költségét. A hatalmas
alagutat ezért a város tulajdonában lévő földterület, az utcák és
autóutak alatt vezették el.
Gyuri:
Kicsit megizzadtam a feladatoddal, de sikerült megoldani:
(1) Kuala Lumpur / Malajzia /
SMART.
(2) Üzemmód/élő:
térkép,
.
(3) Klados Gusztáv, most a 4-es metró építését vezeti.
Karcsi:
Hipp-hipp-hurrá! Éljen-éljen-éljen!
Az NGC-n ment dokumentumfilm feldarabolva:
,
,
,
,
,
az utolsóban az éles vizes próba.
10. feladat, 2009. január 17. szombat, 09:53:22, kitűző: Gyuri
Gyuri:
Egy képzőművészeti alkotás egy szelete és a youtube-részlet
között kell kapcsolatot találni.
(1) Ki az alkotó? Mi a mű címe?
(2) Mi a sziget neve? Milyen esemény fűződik hozzá?
(3) Milyen film(ek) kapcsolhatók a szigethez?
(4) Végül a kapcsolat...
Határidő: január 25.
Karcsi:
(1) Nem kis keresgélés után találtam meg az
első képet,
ami Edward Kienholz
installációja, "The Portable War Memorial 1968",
jelenleg a kölni Ludwig Múzeumban van.
A hordozható háborús emlékmű bal oldala a háborúra emlékeztet,
míg a jobb oldala egy snack bar.
A szerző amerikai installációs művész, munkáiban gyakran megjelenik
a "funk art" mozgalom, amely San Franciscoból indult az '60-as években.
(2) A sziget Iwo Jima. Azért volt fontos hely (lásd a
térképen),
mert az innen a 650 mérföldre lévő Tokiót az amerikaiak repülővel elérhették.
Az ütközet
,
.
(3) Filmek a csatáról:
a) Az amerikai tengerészet dokumentumfilmje
,
b) Iwo Jima fövenye (1949),
ismertetés,
,
c) Clint Eastwood filmjei amerikai és japán szemszögből (2006):
A dicsőség zászlaja
,
videó, képek,
Levelek Iwo Dzsimáról
,
videó, képek.
(4) Az installáció baloldali részlete a "Zászlókitűzés
Iwo Jimán"
.
Megörökíti a Washingtonban, az Arlingtoni katonai temetőben
lévő emlékmű is.
CsA:
Az installáción kívül én is mindent megtaláltam, de
Karcsi remek linkjeit nem ismétlem.
További fotók, videók, geolinkek:
>11 ezer Iwo Jima fotó:
(nehogy végignézd!).
A Suribachi magaslat, ahol a zászót kitűzték:
,
,
.
Az arlingtoni emlékmű:
,
,
.
A Karcsitól megismert installációhoz:
.
Végül a legújabb utánérzés: David Cerny pukkasztó Entrópáján
meleg lengyel papok a krumpliföldön állítják fel a
szivárványos zászlót:
,
.