Mondj egy híres latin-amerikai irodalmárt! Ugye nem nehéz? Szinte minden országban Nobel díjas vagy világhírű írók, költők teremnek. Ha mondjuk, elindulunk a kontinens nyugati (spanyol nyelvű) oldalán dél felé, a guatemalai Miguel Angel Asturias, a columbiai Gabriel Garcia Marquez, a perui Mario Vargas Llosa és a chilei Pablo Neruda "jön szembe" velünk.

De mi a helyzet a zeneszerzőkkel? Szinte alig van közismert. Pedig Latin-Amerika a zene hazája is. Minden jel szerint Heitor Villa-Lobos (1887-1959) brazil zeneszerző volt az első latin-amerikai komponista, aki nemzetközi hírnévre tett szert. Több, mint 1000 zeneművet írt, ebből 12 a szimfónia, 5 zongora concerto, sok a kórusmű, rengeteg a kisebb dal. Kedveltek gitárra készült darabjai is (sokat játszott közülük a magyar Szendrey-Karper László vagy a spanyol Andrés Segovia is). Ide kattintva elindul egy kis gitárzene átirat, háttérmuzsikaként (midi 4'26", 18 kB).

Szerzeményeinek többsége a helyi népzenéhez nyúl vissza. Egyik leghíresebb műve a Bachianas Brasilieras, amely Bach barokk zenéit festi át brazil színekkel. Ennek 5. tételéből hallgassuk meg a népszerű Ária, más néven Cantilena feldolgozását (midi 3'48", 12 kB). Ugyanennek másik változata zenekariasabb hangzással (midi 6'05", 20 kB), de szopránra és csellókra hangszerelve is érdekes (RealAudio). Figyeljük, hogyan keveredik benne a lágy bachi dallam a brazil szerenádokkal!

Mint a dátumokból látszik, az idén van Villa-Lobos halálának 40. évfordulója, ami a szokottnál is nagyobb figyelmet irányít rá. Meglehetősen nagy tömegű anyag található róla az interneten, zömében angol és portugál nyelven. A lapokon életének, műveinek szöveges ismertetése, zeneelméleti tanulmányok, képek tömege - ahol az elmaradhatatlan szivarral látható -, kottarészletek, zenék. A hangfájlok többségükben midi formátumúak. Kiindulásnak egy jó linkgyűjtemény (e lapokon még sok további címet találunk):
 

Rám maradt egy érdekes könyv. Anyai nagyapám, Psóra-Pásztói József (1892-1967) könyve volt, címe: "Almanach für die k. und k. Kriegsmarine, 1914" azaz Cs. és kir. Haditengerészeti Almanach. Az Osztrák-Magyar Monarchia Hadügyminisztériumának engedélyével Polában - ma Pula, Horvátország - adták ki. Ez az isztriai kikötőváros volt az első világháború idején a közös flotta központja. Itt működött az a tengerésziskola is, ahova nagyapám járt matrózként 18-21 éves korában, mikor kitanulta a hajógépészetet. Kisfiúként még láttam egyes - szép metszetekkel díszített, katonás precizitással megrajzolt, gót betűs - gépészeti tankönyveit, de sajnos ezek azóta elkallódtak, vagy a tágabb családon belül számomra ismeretlen helyre kerültek. Megmaradtak viszont az emlékeim a sok mesélt történetről: torpedókról, U-boatokról, hajócsavarokról és tintahalakról.

Nagyapám tehát haditengerész lett. Az I. világháború során a fenti címképen látható Sankt Georg (Szent György) páncélos csatacirkálón teljesített szolgálatot. A 3 kéményes gőzös főbb adatai az említett almanach alapján: hossz - 117 m, szélesség - 18,8 m, merülés - 6,5 m, vízkiszorítás - 7300 t, a gépek teljesítménye - 15000 lóerő, tartós sebesség - 22 csomó (40,7 km/h), páncélzat 65-210 mm, az ágyúk száma és űrmérete (db x cm) - 2x24, 5x19, 4x15 és 9x7, de a fegyverzethez tartoztak még géppuskák és torpedóvető csövek is, a névleges legénység - 628 fő. A vastagon páncélozott részek az ábrán zöld színűek.

A kis alakú, zsebre dugható, mégis 720 oldalas tengerészeti almanach rengeteg adatot tartalmaz. Természetesen legérdekesebb az a 135 vázlat, amely Argentínától az USA-ig az akkori ÖSSZES tengeri flotta legfontosabb páncélos hadihajóit mutatja be oldalsó és felülnézetben, páncélzattal, fegyverzettel. Az 1913. november 15-i állapotnak megfelelően MINDEN akkori hadihajóról táblázatos formában hozza legalább a Sankt Georgra itt felsorolt adatokat. Van még benne - a teljesség igénye nélkül - 1914-es csillagászati naptár; uralkodók családfája; postai-, telegráf- és telefontarifák; tömeg-, súly-, sebesség- és pénznem-átszámítási táblázatok; hőmérsékleti skálák; polgári hajójáratok; jachtregiszter; osztrák és magyar gőzösök; cs. és kir. tengerészeti szabályzatok; zsoldlista admirálistól a matrózig (koronában); vegyes előírások; a monarchia teljes haditengerészeti stábja - az összes név, születési év, letöltött szolgálati idő, kitüntetés, rang a hivatásos személyi állomány magasabb altiszti kategóriájáig bezárólag (amúgy a teljes flottaállomány 17500 főre futott fel a háború során). Az almanach nem hivatalos első és utolsó 10-10 oldalát korabeli reklámok foglalják el (tengerészeti szextánsok, samottos kazánszigetelés, láncok, ipari gumiáru, ágyak a Steiner féle Paradiesenbettfabriktól, Mubbi borotvakrém usw.)

Akit érdekel az osztrák-magyar haditengerészet, látogassa meg Vincze Béla György angol nyelvű lapjait: The Austro-Hungarian Fleet. Olvashat a hajókról, legénységről, hadműveletekről, megtekintheti a hajók képeit, és továbbléphet hasonló tárgyú lapokra. Itt egy gyönyörű és drága, osztrák kiadású könyv a Cs. és kir. Hadiflotta hajóiról: K. u. k. Flotte 1900-1918 címmel. Az Encyclopedia Britannica Monarchiáról szóló, MEK-ben olvasható ismertetőjének 35. fejezete foglalkozik a hadsereggel és a haditengerészettel. A korábban valódi admirális, majd később "lovastengerész" Horthy Miklós memoárjának 3 fejezete is kitér az I. világháború adriai eseményeire (angolul). Katona Miklós egy hajózás- és hadtörténeti alapokon nyugvó regényt írt Isten akaratából címmel (ez végre magyarul van, a teljes regény megtalálható az interneten). Utóbbi két műbe idő hiányában csak beleolvastam, így értékítéletet nem szívesen mondanék róluk. Hadihajó modellező lap a Viribus Unitis osztrák-magyar zászlóshajót ajánlja megépítésre.

Amúgy ha valaki netán kíváncsi az orosz Balti Flotta egy Avrora (Auróra) nevű cirkálójának adataira - ezen belül mondjuk egy ominózus ágyú űrméretére - ne habozzon, keressen meg. Meg tudom adni, hiszen ez is benne van a könyvben ;-)

Az egyik nevezetes antennát a németek telepítették 1941 végén Normandiában, Le Havre közelében, a Bruneval nevű falu előtti magas parton. Az angolok légi felvételen bukkantak rá (arra figyeltek fel, hogy vajon mihez vezethet a mezőn egy megszakadó gyalogösvény). Mint kiderült, az antenna ahhoz a légvédelmi radarlánchoz tartozott, amelyet a Freya és a Würzburg fedőnevű lokátorokból építettek ki a Luftwaffe híradósai a kontinens szinte teljes partvonalán.

Az angolok és németek a harmincas években párhuzamosan, a másik fél tudta nélkül folytatták a rádióelektronikai fejlesztéseiket. A felderítés és zavarás versenye a háború kitörésével véresen komolyra fordult. A brit hadvezetés eldöntötte, hogy megszerzik a brunevali német radar alkatrészeit. Kommandóakciót szerveztek: 1942. február 27-ről 28-ra virradó tiszta éjszakáján egy skót ejtőernyős századot dobtak le a falu mögött. A desszant rövid harc árán elfoglalta a Würzburg radar környékét, és a közeli partot. Egy kezelőt foglyul ejtettek, amit tudtak, leszereltek, és egy kézikocsin letolták a tengerhez. Az érkező angol partraszállító bárkák felvették őket, majd hajóval még aznap visszajutottak Angliába. Minderről érdekesen ír George Millar A nagy lokátorháború c. könyvében. Egyebek mellett ugyanerről az akcióról olvashatunk még Henry Hamilton nemrég magyarul megjelent könyvében is: Agyak harca (a II. világháború titkos csatái).

Most egy további híres antenna, békésebb alkalmazás. 1962 nyarán néztek először élő amerikai tv közvetítést Franciaországban a Telstar segítségével. Bár a Telstar nem a legelső távközlési műhold volt, mégis az egyik legismertebb abból az időből. Angliában például egy felmérés szerint többen tudtak róla, mint a legelső, 1957-ben "fellőtt" szovjet Szputnyik 1-ről. Ebben közrejátszhatott, hogy még a könnyűzenészeket is megihlette, egy jól sikerült Tornadoes szám jellegzetes dallamai is népszerűsítették.

A Telstart az American Telephone & Telegraph (AT&T) távközlési óriás pénzén a Bell Laboratórium fejlesztette ki, viszont csak a NASA eszközeivel lehett feljuttatni. A Telstar 1-et 1962. július 10-én állították 952 x 5654 km-es elliptikus pályára egy Delta rakétával. A pályából adódóan legfeljebb napi 102 perces átjátszást biztosított. Tömege 77,5 kg volt (a Delta legfeljebb 82 kg hasznos terhet tudott pályára juttani). Összesen hat példányban készült el, amiből kettő repült is. Gömbszerű kialakítást kapott, kb. 87 cm-es átmérővel. A körös-körül elhelyezett napelemek majdnem 15 W teljesítményt tudtak szolgáltatni. Pörgettyű hatás stabilizálta, mivel 200 körüli fordulatot tett meg percenként saját tengelye körül. Kis vevő- és adóantennák övezték, előbbiekből 72, utóbbiakból 48 db volt rajta. 6,390 MHz volt a vételi, 4,170 MHz pedig az adófrekvencia. Az akkori, gyerekcipőben járó félvezető technika miatt TWT (traveling wave tube) erősítőket használtak.

Az AT&T a földi állomást Andoverben (USA, Maine állam) építette fel. A franciák a Bretagne félszigeten, Pleumeur-Bodounál az amerikaiakhoz hasonló "szarv" antennát létesítettek (ez egy parabolikus tányér cikkelye), míg a britek Goonhilly Downsban teljes tányért alkalmaztak. Mára csak a francia antennát őrzi a helyi távközlési múzeum - a többit leszerelték.

Ez a kis helikopter teljesen önálló, egy magával vitt számítógép vezeti a felszállástól a megadott feladat végrehajtásán keresztül a leszállásig. A MARVIN névre hallgató szerkezetet a Berlini Műszaki Egyetem informatikusai építették. Persze, a MARVIN is egy angol betűszó (Multi-purpose Aerial Robot Vehicle with Intelligent Navigation) azaz magyarul sokcélú légi robotjármű intelligens navigációval. Ilyen - egyetemi tanszékeken tanárok és diákok által összerakott gépecskék - már évek óta versenyeznek egymással Amerikában. Nagy az öröm Berlinben, mert pár hete a 15 induló közül a MARVIN nyert, ahogy a verseny honlapján olvasható. Már előzetes híradások is szóltak a nevezésről, majd a győzelemről (egyetemi sajtóközlemény, MorgenWelt, Focus).

De mire jó ez az egész? Egyik fő alkalmazási területe ezeknek a gépeknek a katasztrófaelhárítás lehet. Meg tudnak közelíteni pl. emberek számára veszélyes vegyi vagy bakteriológiai szennyeződéssel fedett környezetet, ott képesek kisebb feladatok ellátására akár füst, lángcsóvák, vagy magasra lövellő folyadéksugarak között.

Érdekes az 1999. évi feladat hipotetikus kerettörténete is, amely így szól: Athena Greco közelében egy geotermikus erőmű építése közben a fúrások egy régi temetkező helyet tártak fel. A régészek, akik azonosították, hogy egy i.e. 425-ből származó tömegsír van alattuk, pár építőmunkással együtt rövidesen ágynak estek. A tünetek: magas láz, szempirosság, fekélyesedő bőr, vérzések, végül 72 órán belül halál. A kitelepült járványügyi szakemberek egy Ebolához hasonló vírust - tán annak korai változatát - "Ebola-A425" néven határoztak meg. Kiderült, hogy levegőn keresztül fertőz. A kormány 25 km-es karantén övezetet rendelt el, a hadsereg lezárta a környéket, 3 millió m3 talajt dobtak le a nyílás biztos eltömésére. Több kisebb-nagyobb tárgy is szennyeződött. A feladat olyan repülő robot készítése, amely ilyen véletlen módon elszórt szennyezett tárgyakat azonosít, konténerbe gyűjt. Olyan vírusminta összeszedése a cél, amely eredeti formájban van, mert a fertőző anyag a holttestekből már csak módosultan vonható ki. A területet levegőbe permetezett üzemanyag berobbantásával, termikusan fogják fertőtleníteni. Előbb a mintákat hő/nyomásálló konténerekbe kell ejteni, amelyek kiállják a robbanást, majd a konténereket laboratóriumba szállítják, tartalmukat elemzik. Sürgős a dolog, 30 perc múlva robbantani kell, ezért csak gyors légi robot alkalmazható. A robot is szennyeződhet, így a terepen marad.

Tehát autonóm vagy 25 km-ről távvezérelhető robotra van szükség. A keresett tárgyak speciális megvilágításban felfénylenek (a játék során fluoreszcens festékkel vonják be őket, lehetnek habszivacs darabok, papírpohár, fém kanál stb.). A konténer a tőle kb. 5 méterre a talajon lévő vezérlő egység gombjainak lenyomásával nyitható, zárható. A kiírás részletesen taglalja még a konténert, pályát, pontozást és sok egyebet.

Nézzük, hogy épül fel a MARVIN. A 20 kg-os repülő szerkezet egy megvásárolható, szokványos helikopter modell, 2 ütemű kis benzinmotor hajtja, a rotor átmérő 1,8 m, 4 kg hasznos terhet tud emelni. Egykártyás kivitelű Siemens 80C167 mikrokontroller az agya. Érzékelők: műholdas helymeghatározó (GPS), 3 irányú mágneses iránytű, gyorsulásmérő, giroszkópos elfordulás-érzékelő, ultrahangos magasság- és oldaltávolság mérő, infravörös lángérzékelő. Mivel a GPS voltaképpen két egység (az egyik repül, a másik a földön marad), a differenciális helymeghatározásnak köszönhetően a pontosság 2 cm! A helikopter szállít egy digitális fotokamerát is. Bár mindez teljesen autonóm, a vezérlő számítógép hibájának esetére távirányítással is leszállítható. Ez igen!

Ha valaki már tehette a hatvanas-hetvenes években, hogy a MÁV vonatain utazzon, abban az országos méretű guruló képtárban biztosan találkozott a múlt századi klasszikus magyar festészet sok-sok remekművének reprodukcióival. E kor festészete még bőven összefért a szocialista realizmussal, és így kiválóan terjedt a kultúra a széles néptömegek között. Egy vagonban volt legalább egy Munkácsy festmény, de Madarász Viktor sem panaszkodhatott volna. Gyerekként itt láttam először a feldúlt Zách Felícián és szépséges lánya, Zách Klára képét.

De ki is volt ez a Zách Felícián? Gaz merénylő? Vagy nemzeti hős, aki fellépett az "idegen király" ellen? Esetleg bősz atya, aki lányának elcsábításáért akart elégtételt venni? Lássuk előbb dióhéjban a történelmi hátteret. 1301-ben III. András (Endre) uralkodóval kihal az Árpád-ház férfi ága. Az ország feudális anarchiában, a királyság gyenge, a tényleges hatalom 10-12 kiskirály kezében oszlik el (Csák Máté, Aba Amadé, Borsa Kopasz, a Kőszegiek, hogy csak az ismertebbeket soroljuk). Több trónkövetelő közül végül a nápolyi Anjou dinasztia tagja, Károly Róbert - olaszosan Caroberto - kezd kiemelkedni, ügyes politikával, nem kevés vér árán megerősödni. Magyar gyökerei is vannak, hiszen egyik utolsó Árpád-házi királyunk, V. István dédunokája. Hogy jön a képbe és mit is tett Zách Felícián? A Képes Krónika egy iniciáléjában látjuk a gazdagon terített asztalt, ott ül Károly Róbert és felesége, Erzsébet királyné, Zách Felícián pedig kardjával támad rájuk. A Pallas Nagylexikon vonatkozó szócikke részletesen tárgyalja a merényletet, de Heltai Gáspár is megörökíti híres krónikájában az eseményt. A királyné szemszögéből mutatja be a történteket - és az ő személyét - egy igényesebb dolgozat. Ezzel szemben a vonatkozó újságcikk írója nem fukarkodik a színekkel és frázisokkal - biztos mondták neki, hogy egy vidéki lapban ilyen laza stílusban kell előadni a történelmet...

De vissza a művészetekhez. Itt nem annyira a történelmi hitelességhez legközelebb álló gaz merénylő motívuma a domináns, hanem a másik kettő. "Madarász nemzeti múltunk azon hőseit állította műveinek középpontjába, akik népünknek a függetlenségre és igazságra vágyó természetét, leghatásosabban tudták kifejezni... Festményeinek fő alakjai olyan lázadó magyarok, akik szembeszálltak az elnyomó hatalommal: Zách Felicián, Hunyadi László, Zrínyi Ilona ..." írja egy cikk az Élet és Tudományban. Hm. Zách nyilván ezért volt olyan fontos a múlt században. Madarász Viktoron túl még Orlai Petrich Soma is megfestette. Arany János a megesett lány, Zách Klára szemszögéből meséli el borongós versében a történet harmadik változatát. Sejteti a liliomos Anjou uralkodó családjának liliomtiprásban való szerepét. Egészen pontosan a királyné éppen Visegrádon tartózkodó öccsét, a gáláns kalandjairól is jól ismert Kázmér herceget (későbbi lengyel királyt) keveri gyanúba azzal, hogy nővére segítségével elcsábította az udvarhölgyet. Körösfői-Kriesch Aladár e század elején már két szép, szecesszióba hajló képet is szentel Zách Klára szomorú végű legendájának (egyik, másik).

Ami tény, a véres megtorlás, a sötét középkor. De el kell ismerni, hogy Károly Róbert az egyik leghatékonyabb uralkodónk volt.