Árvák a csillagok, velük kéne lennem,
szerteszórta őket gonosz mostohájuk,
nyájuk után járnak, itt a tenyeremben,
várva, hogy az égbolt, takarót ad rájuk.
Kihunyva a lámpás, mégse jön az álom,
üvegtáblák mögött őrt állnak a mécsek,
testvérkéim, s velük didergek, ha látom,
ahogy szurok éjek legmélyéig égnek.