|
Közgyűlés és zabszerda, 2003. dec. 17.
Az idén is nagy élmény volt a zabszerda, ezúttal az ötödik.
Az idei évben minden eddiginél több javaslat érkezett a zabjegyet illetően,
hála CsA, Qby és yano lelkesedésének. A pályaművek itt
találhatók.
A tagság szavazata alapján végül a nyertes yano
műve lett, ez lett tehát a hivatalos zabjegy.
A közgyűlés és zabszerda az idén is öt fő részből állt:
1. Elnöki és titkári beszámoló - Az elnöki PowerPointban készített
multimédiás bemutató csak képekben itt
megtekinthető. (kb. 2MB)
2. Vacsora, válogatott étkekkel és italokkal, Kovács Jánostól -tiszteletbeli
tagtársunktól- és csapatától. A borokat KIA mutatta be, Kipi pedig egy-egy
stílszerű verset olvasott fel a borokhoz, majd az ezen az estén debütáló
Adventi ének címe verse hangzott fel. KIA borbemutatásának egy részlete
megtekinthető és meghallgatható itt (6.6 MB)
videón. (Bár éppen a kevéssé dicső félmúltról hangzik el egy részlet, a
borbemutatás egészére nem ez volt a jellemző.). Kipi verse és annak bevezetője
pedig három részletben hangzik fel: 1.rész (8,2
MB) 2.rész (8.4 MB) 3.rész
(8,4MB)
3. Választás. Ennek eredményeképpen megerősítettük CsA-t elnöki szerepében.
Mellette Qby, Schubi, yano és elbi került be az elnökségbe.
4. Tombola - hála Ccapo és Katalin ténykedésének, minden zabjegy nyert
-akárcsak tavaly!
5. Kirohanás a webkamera elé. Erről yano készített egy hangulatos
videót.
(9,4MB)
Képes beszámolók
Közgyűlés
Elnökünk
prezentálásra
készen |
Kezdődik a
vetítés |
Komoly figyelem
és... |
...derültség
egyaránt kísérte
a beszámolót |
Pipás, Paripa és
CsA |
A kép
megtévesztő, nem
csak ők hárman
voltak jelen |
Íme a bizonyíték |
A baloldaliak |
A jobboldaliak
(Persze ezt nem
"úgy" kell érteni) |
A poharak még
türelmesen
várakoznak |
Sokan
megcsodálták a
kis masinát |
Titkárunk,
Raksa
beszámolóját
tartja |
Polgármesterünk,
KIA hozzászólása
közben |
Itt majdnem
mindenki
szerepel a képen |
Megy körbe a
jelenléti ív |
CsA és és
szomszédai
(Paripa és Qn)
inkább a monitort
nézték |
A többség persze
inkább a falat
bámulta, Kipi már
készülődik |
Munkában a
szavazat-
számlálók. (BéBé,
Kipi, Pipás) |
Étkek
A menüsor a következő volt:
Előétel:
Borjúhús-pástétom Waldorf-salátával, szarvasgombával és rosé-kocsonyával
Bor: 2002-es Dúzsi-féle zweigelt rosé
Leves:
Palóc leves rendhagyó módon (egy kis füstölt szalonnával)
Bor: 2002-es Kékfrankos a Liszt-pincészettől
Főétel:
Szarvascomb és tűzdelt hátszín szekszárdi kadarka mártással,
borban pácolt gesztenye, sonkás rizs és párolt zöldborsó
Borok: 2000-es Sárosdi Merlot és 2000-es Sárosdi Cabernet Savignon
Desszert:
Házirétes, áfonyás-túrós és grízes-meggyes
Bor: 2002-es Dózsa Pali bácsi-féle cserszegi fűszeres
Az előétel |
A leves |
Az est egyik
"sztárja", a
szarvasgomba |
A szarvasgomba
természetes
formájában |
Kipi szagolgatja
az est egyik
sztárját |
A főétel |
A desszert |
A mester ismét
kitett magáért |
KIA vezette fel
a jobbnál jobb
borokat |
Kipi verseivel
emelte a
vacsora fényét... |
...vagy hangulatát |
Munkában a
népes pincér-
csapat |
Arcok
Gizus |
Laazy és yano
oldalról |
Laazy és yano
majdnem
szemből |
Qby és
Zsoldos Feri |
Tpapa és KIA |
Földi és BD |
Karcsi és Ildi |
Feri és elbi |
Qn, BéBé és Qby |
dömigabi |
MIQ és schubi |
KIA, laazy és yano |
Katalin és CCapo |
Arcok |
Kipi |
Pipás, Paripa és
CsA |
Gizus és Tpapa
koccint |
Raksa és MikPet |
Tombola és kivonulás
CCapo és a
tombola
nyeremények |
CsA nyert
(mint mindenki
más is) |
CsA majd
kesztyűs kézzel
bánik a tagokkal,
Paripa örül a söröknek
(bár még borozgat) |
Csendélet
tombola-
nyereménnyel |
Pára? Füst?
A kivonulás
első képei |
Kigyúlnak az első
fények |
Schubi magasra
tartja csillag-
szóróját, Tpapa
kevésbé |
Vajon mit néz
BéBé és Kipi? |
Kis vigyorgás a
túloldalnak |
Városunk
karácsonyfája |
Raksa és yano
is nagyon vidám |
Laazy, CsA és
MIQ koszorús
költőnk lábazatán |
Vajon kinek
integet dömigabi
és Raksa |
Schubinak kezd
leégni, Feri
átveszi
Tpapától egy időre |
Vajon mi öt? |
Tpapának már
leégett,
schubinak is a
végét járja |
Feri majdnem
alágyújt Qbynak |
CsA egy leégett
csillagszóró
mögé rejtőzik
a vaku fénye elől |
A felvételeket Paripa, QnJ, Gizus, Ccapo, Miq és Karcsi készítették.
Az összes kép megtekinthető itt.
|