Magunkról Újdonságok Publikációk Rendezvények Szépek Érdekességek Körpanorámák Tolna megye Időjárás Webkamera Impresszum |
||
CsaTolna vándorcirkusz az Ady Endre középiskolában
Schubi, alias Schubert Péter vetette fel egy beszélgetés alkalmával Babai Zoltán igazgató úrnak, hogy a CsaTolna Egyesület szívesen tart az Internetet bemutató előadásokat, a mi terminológiánk szerint vándorcirkuszokat. Nyitott kapukat sikerült döngetni, mert az igazgató úr is a számítástechnikai oktatás megújítását, az Internet megismerésének oktatási programba való beillesztését tervezi. Kapóra jött Schubi ajánlata, főként, amikor az egyesület weblapján bemutatta az eddigi rendezvényeink beszámolóit. 2000. október 10-én a kora délutáni órákra időzítettük a bemutatót. Az iskola rendszergazdája, Rappai Szilárd és munkatársai biztosították a technikai feltételeket. Minden rendben volt, csak a Net sebessége... néha elképesztően lassú volt, alulmúlta még a modemes vándorcirkuszokat (Szálka, Várdomb) is. Valahol azt hallottam, hogy állítólag szerver átkonfigurálások folytak (később ezt egy rendszergazda megerősítette, hogy a BIX betegeskedett), de ekkor még hivatalos infót nem hallottunk:-(
15 órára kb. 25-30 pedagógus hallgatóság jött össze, élükön Babai Zoltán igazgató úrral. Schubi kezdte az előadások sorát. A maga lendületes stílusában kifejtette, hogy anno Ő miért nem akart internetezni, milyen félelmei voltak és végül miért döntött mégis a Net mellett. Akinek eddig kétségei voltak az Internet hasznosságát illetően, az biztosan kapott egy kis municiót véleménye befolyásolására. CsA az aktualizált Keresés az Interneten előadását adta elő, melybe még a vánszorgó Net sem tudott belerondítani, igen jól sikerült. Kun Józsi a természettudományokkal kapcsolatos oldalakat válogatott össze és mutatott be, amelyben a hypertext által nyújtott lehetőségeket emelte ki. Példaként az Élet és Tudomány online oldalait néztük meg. Raksa magyar irodalomból készült, melyet a MEK-el és különböző netes folyóiratokkal illusztrált. Jól komponált, stílusos előadást tartott. Végezetül Schubi fogta keretbe az egészet és a hallgatóság kiváncsiságára, az általuk oktatott ifjúsággal szembeni felelősségükre appellált.
A lebonyolításban közreműködtek:
Bitekbe verte: CCapo |
||
Közlemény. A CsaTolna mint egyesület 2010 végén feloszlott, de baráti kör formájában tovább működik. A világhálón hagyott nyomunk javarészt ezután is elérhető lesz, az sem kizárt, hogy a tartalom frissül, kiegészül. CsaTolna © 1998-2022. |