A bledi Mária mennybemenetele-templom |
|
A bledi zászlós gondolánk közeledik a a szigethez
A bledi Mária mennybemenetele templom a tó egy kis szigetén van. Itt már a IX. században templom állt. 1185 óta zarándokhelyként is ismert. Ma már természetesen nem hiszem, hogy látni még zarándokot errefelé, aki térden csúszva kúszik fel a templomig vezető 99 gránitlépcsőn. Annál több a turista, akik reggeltő estig egyfolytában ráncigálják a templom harangkötelét. A legenda szerint ugyanis, aki pontosan három kondulásnyira meg tudja szólaltatni a templom harangját, annak teljesül egy kívánsága. Szerencsére a harangnak kellemes és gyenge hangja van, ezért nem is olyan idegesítő a tó mellett egész nap a szerencsétlen turisták reménytelen próbálkozásait hallgatni, mert elég nehéz pontosan hármat kondítani. A kis szigeten a gótikus templomon, annak XVII. századi harangtornyán és a brixeni püspök (Bled környéke a XIX. század elejéig a Dél-Tiroli brixeni püspökség birtoka volt) egyszerű házán kívül már csak kisebb épületek férnek el. A templom hét oltára elsőrendű barokk munka. A szentélyben számottevő gótikus falképtöredékek is vannak.
Gótikus emlékek a szigetről: Egy Madonna és egy lámpaoszlop
A templom belülről. A turisták a harangkötél körül csoportosulnak
Középkori falképtöredékek a szentélyben
A sziget a várral. Háttérben a Karavankák hegyvonulata
A brixeni püspök háza