Mindig is izgatott a 6 lábú bogarak járása, de még inkább a lépegető robotok. Feltett szándékom volt, hogy építek ilyent. Amíg fiaim kisebbek voltak, szívesen leültem velük "Lego-zni". Sajnos, egyre ritkábban teszik, "vénségemre" pedig mégsem játszhatom egyedül...

Egyszer készítettem egy hatlábút, bár az nem bogár jellegű volt. Az inspirációt Greguss Ferenc: "Eleven találmányok - bevezetés a bionikába" c. kiváló könyve (Természetbúvárok Könyvespolca, Budapest, Móra, 1976) adta. Egy 2x3 lábú, mérlegszerű lépegető gép fényképe szerepelt benne. A két lábcsoportot összekötő gerendán ide-oda mozog egy motor és vezérlőmű. A súlyviszonyok úgy vannak kialakítva, hogy ha az egyik végére ér, a túloldali lábcsoport levegőbe emelkedik. Ekkor a talajon álló lábon közel függőleges tengely körül a gerenda valamennyit elfordul, majd a súly a gerenda másik végére megy át, és így tovább. Ragyogóan lépegetett az én modellem is, egyetlen motorral. Az elforgatást úgy oldottam meg, hogy a lábcsoportok felső részén, a csukló alatt egy ütköző ékelemet raktam be. Ha a mérleg hosszú szára felemelkedett, a rövid szár lesüllyedve az ék lejtőjén lecsúszott, ami elfordította a szerkezetet. A háromlábak szinte bármin stabilan megálltak. A gép képes volt még Lego alkatrészek garmadája alkotta tetszőleges "terepen" is átkelni. Mondanom sem kell, teszett a srácoknak. A Lego bogaram még nem készült el, de fejben már összeállt a mechanikája.

Pótcselekvésként nézzük, mi van az Interneten műbogár műfajban! Mint annyi mindenben, itt is a bőség zavara jellemző. Az Infoseek kereső egyetlen kérdésre (robot walk six leg) olyan tömegű találatot zúdít ránk, hogy az majdnem lever a két lábunkról. Úgy tűnik, minden robotikával foglalkozó egyetemnek szinte kötelessége több hatlábú előállítása. Ez már évtizedek óta sincs másképpen, csak a súlypont itt is átcsúszóban van, (mint az én fenti lépegetőmnél :-), korábban ugyanis a mechanikai kérdések domináltak, ma már egyre inkább a vezérlés, intelligencia, autonómia, öntanuló elemek. A hatlábúak lassan kezdenek kimenni a divatból, a statikusan instabil kétlábú lépegető rendszerek állnak már az érdeklődés középpontjában. Bár egylábon ugrálót is találtam. Csak néhány érdekes cím:

• A német dr. Karsten Berns gondozásában - aki a Karlsruhei Egyetem Informatikai Kutatóközpontjában dolgozik - teljességre törekvően készül a Laufmaschinenkatalog (Walking Machine Catalog, lépegető gépek katalógusa). Már most is több, mint 75 robotot tartalmaz. Ismerteti a projektet, szerzőket, műszaki adatokat, mutat képet a gépről, megadja a forráslap címét. A lépegetőket lábak száma és országok alapján is csoportosítja.
• Az ausztrál Stumpy magától tanult meg járni. Eleinte össze-vissza próbálgatta lábait. Egy számítógépes egér volt mögé kötve, amely elmozdulva jelezte, ha jó volt az adott mozgáselem. Idővel megerősödtek a sikeres lépések, egyre magabiztosabban ment.
• A Washington Állami Egyetem robotkutatói áttekintést adnak gépeikről, tevékenységükről. Hatlábúak: Henry, Titus, Sebastian.
• Az angol Parallax cég olcsó, egyszerű, nyomtatott áramköri lapon felépíthető, programvezérelt bogárépítő készletet kínál (lásd a címképen is).

Két nagyon híres ifjú hölgy adatai olvashatók itt:
 

Kyoko szüleinek szusi bárja - azaz változatos, nyers halételekkel szolgáló étterme - van Tokió Fussa nevű városrészében. Édesapja, aki 40 éves, bele van bolondulva a Harley-Davidson motorokba, emiatt a kis éttermet néha a látogatók "Harley Sushi"-nak is hívják. Édesanyja (41) ugyancsak a családi étteremben dolgozik. Van egy húga is (15). Kyoko sportszerető környezetben nőtt fel, a középiskolában szívesen focizott, később box órákra járt, hogy állóképességét és ritmusérzékét fokozza. Imád rajzolni és táncolni. Gyűjti a tornacipőket, kedvenc időtöltése a nyevtanulás és a fényképezés. Szereti az édességet, különösen a csokoládét, de a párolt rizsre ütött nyers tojást (egyszerű japán étel) nem nagyon kedveli.

A fenti részletekbe menő személyi adatok és életrajzi elemek ellenére a valóságban egyik lány sem létezik.

Lara Croft a már harmadik változatában is megjelent Tomb Raider (Sírrabló) számítógépes játék főszereplője. A copfos, rövid nadrágos, bakancsos lány falatnyi zöldes trikóban domborít, kis hátizsákján kívül elmaradhatatlan két 9 mm-es, utántöltésre soha nem szoruló stukkerje is. Hosszú combjai, dús keblei mellett figyelemre méltó ruganyossága, nemcsak jól fut, úszik és mászik, hanem kiválóan lő is. Sikerét az eladott játékokon kívül több dolog mutatja. Lara Croftnak már 3 maneken vagy színésznő megszemélyesítője volt (egyik csinosabb, mint a másik). Ők számítógépes vásárokon, video klipeken, CD lemezeken népszerűsítik - elég hatásosan - a játékot, a figurát, sőt egyre inkább a figurán keresztül magukat is. Az interneten tömegével találhatók Lara Croftnak szentelt lapok, képekkel, hangokkal, ismertetésekkel, van természetesen több Tomb Raider Webring is. A szexi lány megmozgatja a fiúk, fiatal férfiak fantáziáját. Ügyes hackerek belematattak a Tomb Raider programokba, és sikerült levarázsolniuk Lara amúgy sem túl sok és amúgy sem túl nagy ruhadarabjait (a hátizsák és pisztolytáskák megmaradtak :-) A Nude Raider (Pucér Rabló) nevű kiegészítés letölthető a megfelelő helyekről. Mondani sem kell, hogy ettől az apró beavatkozástól a Tomb Raider eladások megint megugrottak, így nyilván a gyártó Eidos sem bánta...

Kyoko a DK-96 kódnevű projekt terméke (DK - digitális kölyök). A projektet 1995-ben indította a Hori Productions nevű cég, hogy létrehozza a világ első virtuális sztárját, kísérletképpen, hogy mire képesek a modern multimédia és marketing eszközei. Egy számítógépes grafikusokból és hangmérnökökből álló csoport "alkotta meg" a lány küllemét, énekhez szinkronizált szájmozgását, video klipjeit, CD felvételeit. Csak 10 grafikus dolgozott különféle arckifejezésein. "Kitalálták" személyiségét. Korosztályára, életközegére jellemző és a megcélzott közönségnek szimpatikus vonásokkal ruházták fel. Még egy bohókás, fiatal lányhoz illő, sajátos aláírást is készítettek neki. Kyoko képei, öltözködése ugyancsak tartalmaznak szexuális jelzéseket, de Lara Croftnál visszafogottabban. 18 hónap kemény fejlesztőmunka után olyan jól vezették be a pop világba, hogy a japán fiúk közt heteken belül nagyon népszerű lett, sokak imádott bálványává vált, és a lemezpiacon jelentős részesedést szerzett.

Aki linkekre vágyik, a neveket adja be keresőknek és borzasztó sokat talál, ezért nem akarom telezsúfolni velük e lapot. Képek, klipek, hangfelvételek minden mennyiségben. Csak a megítélésem szerint legjobb kiindulásokat adom meg: Lara franciául (nagyon jó), angolul (ez sem rossz), The Croft Times (egy igazi hetilap) és Kyoko. No rendben, Kyokóhoz még hozzáteszek két magyart is: egyik, másik.

Ugye nem világos, hogy a fenti címkép mit ábrázol? Ha pedig valamiről nem tudjuk azonnal, micsoda, rögtön analógiákat keresünk, asszociálgatunk. Cápa állkapcsa? Kígyó csontváza? Széttaposott drótfegyverzet vászontömlőn? Egyik sem, hanem helyettük egy stellarátor vázlata. Stellarátor? Hát az meg mi? A stellarátor, kérem, a tokamakhoz hasonlóan egy olyan plazmafizikai berendezés, amely a fúziós reaktorok fejlesztésére szolgál. Mindkettőben egy toroidális (úszógumi alakú) kamra van, amelyen belül mágnesesen tartják távol a falaktól a forró plazmát. A stellarátor annyival bonyolultabb a tokamaknál, hogy a mágneses erővonalak benne még spirálszerűen is csavarodnak, megakadályozva a töltött részecskék szétsodródását. A sárga, tekergőző, önmagába visszatérő tömlő a plazma, körülötte a torz kék gyűrűk a - nem síkbeli - szupravezető tekercsek, amelyek ezt a különleges mágneses teret létrehozzák.

Ha eltávolodunk a plazma fizikájától és inkább a vizuális tartalmat próbáljuk megragadni, szépnek találjuk. Azért szép, mert a szabályos és a látszólag deformált keveredik benne. Valójában persze a deformáltság is szigorúan szabályos, hogy pontosan az adott alakú - és láthatóan szimmetrikus - plazmát kapjuk. A plazma keresztmetszete változik, de a gyűrűn belül ismétlődő jelleggel. A kép a német Max Planck Plazmafizikai Intézetben - az IPP-ben - készült, természetesen számítógéppel. Akit az esztétikai élmény mellett most már egy kicsit izgat a plazmafizika is, az olvassa el Zoletnik Sándor előadásait. Nem kell megijedni, értelmes középiskolás is megérti. Abban talál még tokamakot és korai stellarátort is a nyájas olvasó.

Van az ügynek egy másik említésre méltó vonatkozása is. A volt NDK-ban a hetvenes években a Keleti tengernél, Greifswald mellett létesült a Nord Atomerőmű. Először 4 db első generációs VVER-440 típusú blokk lépett üzembe, majd megkezdték a bővítést további 4, második generációs blokkal (utóbbiak hasonlóak a Pakson ma működőkhöz). Az 5. blokk indításán voltak túl, amikor a két német állam egyesítését követően - sokkal inkább gazdasági és politikai okok, mint biztonsági kifogások által motivált döntés nyomán - végleg leállították a teljes atomerőművet. Az erőmű és a járulékos tevékenységek addig több ezer nukleáris szakembernek adatak munkát, a bezárás után ezek zöme szétszéledt az országban vagy még messzebb. A város is megsínylette a történteket. 1992 végén jártam ott utoljára, nem voltak perspektívák és az erőműves lakások városrésze is elég kiábrándító képet mutatatott.

1994. júliusában a Max Planck Társaság és a Mecklenburg-Vorpommern tartományi kormány Greifswaldban megalapította az IPP új fiókintézetét. Most épül itt az Euratom támogatásával a Wendelstein 7-X kísérleti bázis (további szép W7-X képek). A kísérletek célja annak a bemutatása, hogy a stellarátor koncepció és plazmafizikai berendezés alkalmas irány a fúziós atomreaktor kifejlesztésére. Már tető alatt van az új kutatóközpont épülete. 1998 végén a német-olasz Preussag-Noell/Ansaldo konzorciummal  kötötték meg a szerződést a berendezés egyik legfontosabb rendszerére: annak az 50 szupravezető mágneses tekercsnek a legyártására, amely a plazmát majd mágnesesen lebegteti a stellarátor belsejében. Úgy tűnik tehát, egy egészen más formában újjászületik a "nukleráj" Greifswaldban, ebben a szép kis északnémet városban.

Internetezni messze nem csak telefonvonalakon, modemen keresztül lehet. További kapcsolódási lehetőségek: ISDN, mikrohullámú rádiós csatlakozás, kábeltv hálózat, műholdak igénybevétele. A legújabb kapcsolat - internet a konnektorból.

A lényeg: az internet szolgáltatás a kiépített (220 V-os) villamos hálózaton keresztül jut el a lakásokba, a fogyasztókhoz. Ennek előnyeit már korábban felismerték, de a vonali zajok és interferenciák problémáival hosszú ideig nem tudtak megbirkózni. 1995-97 folyamán az angolok kísérlete sikeres volt: Manchesterben 20 lakóházat kötöttek be, digitális hangkapcsolatot is létesítve közöttük (analóg hangfrekvenciás jelek villamos távvezetéken keresztüli továbbítása nem újdonság, ilyen már évtizedek óta működik pl. a magyar energiarendszer belső, ún. négyszámjegyű telefonhálózatában az erőművek, áramszolgáltatók és iparági intézmények között). Az USA-ban, Ausztráliában ugyancsak eredményes próbálkozások voltak. 1997. októberben a Nortel és Norweb Communications bejelentették, hogy már ki tudják kerülni a villamos interferenciákból eredő gondokat, és képesek egy új technológia, a Digital PowerLine bevezetésére. A sajtóban gyorsan terjedt a hír. 1998. márciusában a CeBit-en már intenzíven hirdették, majd pár napon belül a Northern Telecom és United Utilities egy közös vállalkozást alapított Nor.Web DPL néven a technológia elterjesztésére.

A PowerLine tehát a meglévő villanydróton juttatja el a jeleket 1 Mbit/s sebességgel, azaz több, mint tízszer olyan gyorsan, mint az ISDN. Az adatkapcsolat a helyi áramszolgáltató villamos alállomásán, a transzformátorok kisfeszültségű oldalán épül ki az internet nagy sávszélességű gerincével. Mivel behívásra nincs szükség - a kábeltvhez hasonlóan - állandóan él, illetve telefonszámla sem keletkezik. A felhasználó oldalán a számítógép mellett egy doboz van, amelyen keresztül csatlakozik a PC a normál konnektorhoz.

Eddig a németeknél, olaszoknál és svédeknél lódult meg az érdeklődés az adott technológia iránt. 1998. szeptember 24-én jelentették be Karlsruhe-ben, hogy az EnBW Energie Baden-Württemberg AG, a tesion)) Communikationsnetze Südwest és a Nortel Dasa Network Systems együttműködésre lép a Nor.Web-bel; Dél-Németországban elsőként indítanak el egy "konnektoros internet" projektet. Erről és a kezdeti eredményekről nagyon sok cikk jelent meg a német sajtóban Internet aus der Steckdose, vagy hasonló címekkel. Az olasz Citytel (amely az AEM, egy milánói energiaszolgáltató távközlési ágazata) 1999. január végén zárt sikeres DPL kísérleteket. A legfrissebb hírek egyike, hogy a svéd Sydkraft villamos művek és a Tele 2 internet szolgáltató 1999. február végén megállapodtak a Nor.Web-bel internet konnektoron keresztüli szolgáltatására. Vajon reménykedhetünk-e a hazai privatizált áramszolgáltatók helyzetfelismerésében?

A jövő biztató: nem csak a szokványos internet szolgáltatások, hanem webtv, távmunka, elektronikus kereskedelem, IP fax és a normál telefon is elérhető vele. Egy kisvállalkozás gépei vagy az otthon lévő PC-k ugyanúgy hálózatba szervezhetők általa, mint a nagy cégeknél. A lakás vagy ház egyes konnektor végpontjai nevet is kaphatnak, pl. lehet e-mailt küldeni a "fridzsi@otthon" címre, ki- és bekapcsolhatók jelszavas távparancsokkal a villamos fogyasztók. Pár éven belül ilyen - vagy hasonló - módon valóra válik a világítás, fűtés és a vagyonbiztonsági eszközök egyszerű távvezérlése, lekérdezése, automatizálása.

A hullámvasút építése tudomány és művészet. Úgy kell a pályát kialakítani, hogy a különféle erők okozta terhelés ne ugrásszerűen változzon, hanem iránya, nagysága folytonosan növekedjen vagy csökkenjen. Így a benne ülők nem éreznek lökéseket, hanem állandóan változó sebességnek, gyorsulásnak lesznek kitéve, amelyet sokkal könnyebb, sőt élvezetesebb elviselni. Még akkor is, ha az utasoknak dinamikus hatásokból eredően néha saját súlyuk 3-5-szörösét kell kibírni. Amúgy éppen ekkora a túlterhelés a Shuttle űrrepülőgépeken. A nyomvonalat a lehető legsimábban forduló, ún. köbös spline (szplájn) görbék mentén alakítják ki (a spline matematikájáról, programozásáról pl. ebben a könyvben írnak). A másik varázsszó a klotoid, ami szintén egy különleges görbe. Ilyen vonalvezetésűek a hullámvasutakon kívül a nagysebességű vasúti pályák vagy autópályák egyenesi közt az átmenetek ívei is. Bár a jó hullámvasút szinte csak átmeneti ívekből áll :-)

A hullámvasútra sorban állók lassan felfokozott állapotba kerülnek. Az izgalomteli vágy - hogy testük jóformán magatehetetlenül hánykolódjon, az erők játékszerévé váljon - együtt növekszik a kellemes borzongással, egy adag félelemmel. És eljön a pillanat, amikor nem lehet kilépni a sorból, be kell ülni a padokra, öveket felvenni vagy csak lábat kifeszíteni, megkapaszkodni. Az indulás után a kocsi egyre magasabbra kúszik. Az utasok egyre jobban szorítják a korlátot, elfehéredő kézzel, tenyérbe vágó körömmel. Az első lezúdulás vagy éles kanyar után pedig törvényszerűen kitör a kiáltás, sikoly a legtöbbekből. A lejtő, forduló, ülésbe szorító átszáguldás a hullámvölgyön, vagy az ülésből kiemelő hullámhegy csak a szelídebb megpróbáltatások. Ma már egy modernebb hullámvasúton kötelező a fejen átfordulás függőleges hurokban, vagy spirálszerű dugóhúzóban. Ezek nem csak a benn ülőket, hanem a hullámvasút tervezőjét is megpróbáltatások elé állítják.

Ennyit az elméletről, s most lássuk gyakorlatban, milyen a hullámvasút fizikája! Rövid magyarázatok után ezen a lapon magad is megtervezheted interaktív módon saját egyszerűbb hullámvasutad. Vigyázz, nem csak az utasokat magával ragadó, hanem egyúttal biztonságos tervet kell készítened. A program azonnal ki is értékeli a teljesítményed, tanácsot ad, ha hibáztál.

A hullámvasút minden komolyabb vidámpark, nagyobb szórakoztató intézmény fontos attrakciója. Hogyan kezdődött? 1750 körül  oroszok csúszkáltak le Pétervárott egy faácsolat jéggel fedett, lejtős, hullámos pályáján. Ezt később többen átvették, először a franciák, majd mások is. A téli szórakozásból nyári lett, a jeget kerekekkel helyettesítették. Az eredetre utaló név viszont egy ideig megmaradt: Les Montagnes Russes, Russian mountains, Russische Berge. Mikor a nagyérdemű az egyszerű legurulás helyett egyre változatosabb és hosszabb pályákra vágyott, megkapta. Az egyik ódon hullámvasút 1914 óta ma is működik a koppenhágai Tivoli parkban.

Hullámvasút van: klasszikus favázas-sínes vagy modern csöves acélszerkezetű, függesztett-, kilengő kabinos vagy sínen guruló, drótköteles- vagy dörzskerekes-, sőt akár lineáris villanymotor hajtású. Még ma is egyre újabb attrakciókat eszelnek ki. Ilyen mondjuk a zárt térben haladó pálya, ami a szellem-, barlang- és a hullámvasút keresztezése.

Nincs olyan, kit jókedvre ne hangolna az Acél Angolna (Steel Eel). A nép jó pénzért való szórakoztatásában az amerikaiak nem kullognak a sor végén: amerikai hullámvasutak fotói, linkek, Hullámvasút Világ sok egyéb mellett hullámvasutas szakkifejezések részletes magyrázatával. De Európa sem nagyon marad le: itt láthatók fényképek német hullámvasutakról. Egy 1999. februári hullámvasút építő írás a hamburgi Morgenwelt magazinból. Itt nem írnak, hanem építenek. Ha mindez nem volt elég, az internet végtelen hullámvasút-bőségét mutatja mondjuk a Yahoo, vagy a Crawler.de kereső.

No és mi újság itthon? Olvashatsz a Vidám Park rekonstrukcióiról a Népszabi 1998. szeptemberi cikkében.