A túra célja egy kielboat - másnéven egy túra kétpárevezős hajó - lejuttatása volt Paksra. Ez vízen Budapest/Római parttól (1656 folyamkilométer) a paksi csónakházig (1531 fkm) éppen 125 km. Ketten fogtunk hozzá: Katalin a feleségem és én, vagyis CCapo.
Milyen hajó egy kielboat?
Túrahajó, amelyben két evezős, egy kormányos és egy utas fér el. Ahhoz elég masszív felépítésű, hogy elviselje a túrázás során szükséges kikötésekkor a partra tételt, de persze vigyázni kell, hogy ne sérüljön meg. Nemes fából készül, kb. 9 m hosszú, szélessége változó - 60-90 cm közötti. Súlya 70-100 kg között lehet. Síneken guruló ülésekkel (kocsik) és acél villázattal szerelik fel. A lapátok kb. 310 cm hosszúak, amelyeket bőrözéssel és aluminium bilincsekkel látnak el a villában való elforgatás segítésére. Sajnos ma már csak használtan lehet ilyen hajókhoz jutni, mert gyakorlatilag sehol sem építenek újakat.

Előkészületek: lelki gyakorlatok a leendő gyötrelmek csendes elviselésére - mindenféle hólyagok, kidörzsölések voltak várhatóak. Egy héten keresztül lestük a vízállás jelentést, időjárást, majd minden bizodalmunkat a meteorológusokba vetve választottuk ki szeptember 23-24.-ét, amiben nem is csalódtunk, mert 15-27 fok között volt a hőmérséklet, minimális szellő fújt, a Nap pedig hétágra sütött. A Duna kb. 19 fokos volt és elég alacsony vízállású - ez egy kicsit kedvezőtlen volt, mert így kisebb sodrás segítette a haladásunkat.

A kétnaposra tervezett úthoz szükséges felszerelés: hálózsák, polifon alátétek, napvédő sapka, vastag zoknik (cipő helyett), derékmelegítő, fürdőruha, enni- és főként innivaló, szúnyogriasztó (az éjszakai nyugalomhoz), zseblámpa, fényképezőgép sok filmmel, a Duna vizisport térképei és végül egy csomó műanyag zsák a cucc elázása ellen. Ráadásként egy mobiltelefon, amelyet mindenhol használni tudtunk és minket is elértek.

Indulás: 1999. szeptember 23-án reggel 8 óra 25 perckor a Római-parton lévő Hattyú csónakháztól. Korábban szerettünk volna indulni, de közbeszólt a reggeli csúcsforgalom. Bepakolás és egy-két fénykép után vízreszálltunk.

Reggeli pára, erős napsütés, kevés hajó, viszonylag nyugodt víz várt a Budapestet átszelő szakaszon. 10 órára elhagytuk a Lágymányosi hidat, az 1643 fkm-t. Következett a Kvassay-zsilip (itt kezdődik a Csepel-sziget), Budafok a Törley pincékkel, Nagytétény az M0-ás Duna híddal, majd az érdi Dunapart.

Már fél dél felé járt, ülni is egyre kínosabb volt, ezért a kikötés mellett döntöttünk a Csepel-szigeti oldalon, egy sóderes partszakaszon. Kifeküdtünk a partra, ettünk valamit, telefonon megnyugtattuk a szülőket és behúzódtunk az árnyékba a napsütés elől. Szerencsére innen már láttuk a százhalombattai erőmű kéményeit, ami igen jó hatással volt ránk, mert a fkm táblákat csak néha lehetett kiszúrni a parton. Jó egy órás pihenést követően indultunk tovább.

Amint elindultunk, kiderült, hogy már az 1625 fkm-nél járunk, ami újabb lendületet adott és meg sem álltunk az Ercsi kompig - 14:15 óra, 1613 fkm. Amíg Katalin kiszállt pótolni az innivaló készletünket, én drukkoltam a lócsutakoló srácoknak.

Adonnyal szemben értük el az 1600 fkm-es táblát, amelyet röviden megünnepeltünk, majd a Duna alatt átmenő gázvezetéket követő sóderes Csepel-szigeti partszakaszon megpihentünk egy kicsinység az utolsó erőgyűjtésre.

Rácalmás aktív vizi életet mutató partjainál már egy kissé alkonyodott. Megpróbáltuk kihasználni az időt és minél messzebb jutni az első nap. Az egész nap leolvasható rólam... Elértük a Csepel sziget végét az 1586 fkm-nél és egy utolsó nekirugaszkodással partot értünk Dunaújváros felett, a Gyurka-zátonyoknál. Megtaláltuk az egyetlen sóderes partszakaszt, ahol letáboroztunk.

Az éjszaka nyugodtan telt, csak a fáradságtól igen nehezen sikerült elaludni. A nap csak 6:45-kor kelt, ezért mi se siettük el az indulást. Pára szinte semmi, napsütés, kivasalt Duna - indulás 7:30-kor. Dunaújváros mellett elsuhantunk, csak egy igen kék foltnál torpantunk meg és kerültük ki nagy ívben... talán a Papírgyár kidobó vezetéke?

Kisapostag következett (1569 fkm) egy nagyon szép és hosszú sóderes partszakasszal, majd egy Avanti kikötő és egy nagy kanyart követően Dunaföldvár. Először egy öreg hajónál akartunk kikötni, de mire mellé értünk, kiderült, hogy a partra csak úszva tudnánk kimenni... Végül a híd alatt tudtunk partot érni (10:00, 1561 fkm), ahol Katalin ismét beszerző körútra indult: a feladat friss tej megszerzése volt, ami nem is bizonyult olyan egyszerűnek. A boltost a dátum nem zavarta, 24-én 20-i tejet árult... Fél órás pihenő után folytattuk utunkat a kavicskotró hajók és némi uszályok kavarta hullámok között.

Pontosan délben megcéloztuk a Hartával szembeni zátonyokat (1547 fkm) és kikötöttünk ebédelni, pihenni és ... fürödni! Ez utóbbi nem volt előre kigondolva, de annyira jólesett a dagonya a sekély vízben, hogy végül folyami vizilóként hűsöltem a tikkasztó melegben.

Jó egy órás pihenőt követően vágtunk neki az utolsó 16 km-nek. Találkoztunk egy svájci hajóval, amelyet tisztes távolból csodáltunk meg, mert a hullámai elég nagyra sikeredtek. A jobb parton rengeteg vizimadár tanyázott. Bizony egy-egy esetben sokat segítettek a lavírozásban, mert az alacsony vízállás miatt hatalmas zátonyok lapultak meg néhány cm-es víz alatt.

Repültek a kilométerek és Ordast elérve megpillantottuk a végcélt, a paksi, dunakömlődi dombokat. Még 7 km és kiköthetünk a paksi csónakháznál. Mivel délután 3-ra jeleztük az érkezésünket, ezért a végén már csak komótosan, sűrűn fotózva tettük meg az utolsó kilométereket.

15:00 óra, 1531 fkm - megérkeztünk! Már vártak ránk és fél órán belül a hajó az új helyén elmosva, letörülgetve megpihent. Mi ketten kissé fáradtan, de megnyugodva pakoltuk össze a hátizsákokat. Néhány megnyugtató telefon után irány a buszmegálló, majd 5 órakor már Szekszárd, az édes otthon. Hát ennyi volt.

Utóirat: már begyógyultak a sebek és pénteken (10.01.) eveztünk 12 km-t...

© 1999 CCapo