wecker

Mik a következmények?

A következmények elsődlegesen azok, hogy a berendezésekben, számítógépekben az évezred váltásakor az évszám utolsó két számjegye 00 lesz. A többi következmény már csak ennek a folyománya. Ez a két nulla aztán sok bonyodalom forrásává válik, attól függően hogy az adott rendszer hogyan tudja ezt értelmezni.

A sok probléma-lehetőségből néhányat kiragadva: karikatura

  • 2000. január 1-én sok számítógép órája fog helytelen dátumot mutatni. Egyes esetekben a dátum a megfelelő értékre fordul át, de a gép kikapcsolása majd visszakapcsolása után mindenféle furcsaság jelenik meg helyette, pl. 1980. január 1., 1980 január 4., %000. január 1, vagy más karakterkombináció; ezek mindegyike hibás eredményekhez vezet.
  • 1900-ban január elseje hétfő volt, 2000-ben pedig szombat lesz. Ha a programunk kihasználja a naptár lehetőséget, de nem veszi figyelembe az ezredváltást, akkor számos gond merülhet fel, pl. a munkaügyi- és más, a hét napjaira érzékeny rendszereknél.
  • A szoftver esetében a két számjegyű év mezők használatának következtében a `00' dátum mezők a `99' dátum mezők elé kerülnek besorolásra, felborítva ezzel a normál számítási logikát.
  • Az időtartam-számításokban is jelentkeznek problémák. Pl. valakinek a korát úgy számolják, hogy az adott évből kivonják a születési évet. 2000-ben, egy 1988-ban született gyermek életkorát a hibásan megírt szoftver 88, vagy mínusz 88 évesnek határozza meg.
  • Gond abból is fakadhat, hogy a szoftver a `00/00/00' dátumot másra használja.
  • A beágyazott dátum használatakor, mikor egy számla számában megjelenik a kibocsátási dátum, szintén   azonosítási problémák léphetnek fel. (pl.: `9906076012', ahol a `9906' a kibocsátás évét és hónapját jelöli.)

    A beágyazott dátumokat meglehetősen nehéz megtalálni, ezért ez is problémát okozhat majd.

  • Beágyazott rendszereknél, ahol nem a számítógépes szoftverekről beszélünk, hanem olyan mindennapos használatú eszközökről, mint a videó kamerák, közlekedési lámpák, beléptető rendszerek, illetve minden más olyan rendszer ahol a hardverben beágyazott dátumhivatkozások vannak.
  • Nyomtatványoknál, levélpapíroknál ahol az évszázad első két számjegye előnyomott, biztosítani kell, hogy az ezredforduló után is a megfelelő két szám jelezze az évszázadot.

Itt kerül felszínre a szökőév problémája is, amely még most az évezred váltás előtti hónapokban sincs megfelelően megoldva némely szoftverben.
A szökőév-számítás szerint az 1900 nem, a 2000 viszont szökőév, de erre a nagy szoftergyártók sem készítették fel minden szoftverüket...


Mit tehetünk?
 

 Vissza a kezdőoldalra